Buszlimuzinosodott forma, több modellről ismerős egyenarc az új Aurison
Kimondottan a típus legfőbb piacának tartott Európa igényeit szem előtt tartva tervezte a Toyota a Corollát váltó Auris második generációját, ezért az sem meglepő, hogy Párizsban mutatják be, és Angliában, az Avensist is előállító burnastoni Toyota-gyárban fogják összeszerelni az új kompaktot. Már korábban megtudtuk, hogy 3 cm-rel hosszabb és 5,5 cm-rel alacsonyabb lesz a második generációs modell, mint az első, és annak ellenére, hogy tengelytávja továbbra is 2600 mm, a hátsó lábtér hosszát 2, a csomagtartóét pedig 9 cm-rel tudták megnyújtani.
Alaktényezője 0,28, a csomagtér mind a hagyományos, mind a hibrid modellek esetében 360 liter
A mostani előzetes csepegtetéssel főleg a motorokat illető információéhséget mérsékli a Toyota, s mint az várható ilyen válságos időkben, az összes modell a korábbinál alacsonyabb fogyasztással és károsanyag-kibocsátással érkezik. Érdemes megemlíteni az Auris eddigi életpályája során bekövetkezett CO2-kibocsátás folyamatos csökkenését: 2007-es piacra lépésekor a széria átlaga 152 g/km volt, ami 2009-re 142-re, majd a hibridváltozat 2011-es piacra lépésével 125 g/km-re csökkent. A most bevezetésre kerülő generáció átlagadata viszont már csupán 109 g/km, vagyis az elődhöz képest 13%-os javulás történt.
Ötféle hajtás: két benzines, két dízelmotor és a hibrid
A Toyota arra számít, hogy az Aurisok zöme, 65%-a a közepes Active felszereltséggel fog gazdára találni
Az 1,4 literes dízelmotorban a szelepfedélbe épített hidraulikus szeleppel csökkentik a súrlódást, újak a piezoelektronikus injektorok, és 1600 barra emelkedett a közös nyomócsöves rendszer üzemi nyomása. Így 95 lóerővel és 205 Nm-es nyomatékkal érkezik a belépő öngyújtós, mely stop-start rendszerrel és hatos kézi váltóval csupán 3,8 liter gázolajat éget 100 km-en, kombinált ciklusban pedig 99 g/km a széndioxid-kibocsátása. Ezen motor robotizált, kormány mögötti fülekkel is vezérelhető, illetve automata kapcsolást is kínáló M-MT váltóval is kapható lesz. A csökkentett súrlódású turbóval és stop-start rendszerrel egyaránt ellátott 2,0 literes D-4D dízel teljesítménye 124 lóerő, kombinált fogyasztása 4,3 l/100 km, 112 g/km-es emissziója pedig 19%-os előnyt jelent az elődhöz képest.
Ahogy kell, kék a jelvény a hibriden
Négyféle felszereltséggel érkezik az Auris: Live az alapkivitel, Active névre hallgat a közepes, Style lesz a sportos (???) külső jegyeket viselő neve, a Lounge pedig a minden hasznos és felesleges jót tartalmazó csúcsmodell jelölése




























