kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapVégső Összecsapás a Tököli Reptéren

Végső Összecsapás a Tököli Reptéren

Szeptember 22-23-án a Tököli Repülőtéren három autós szakág szezonzáró versenyére kerül sor: több mint 150 versenyző méri össze tudását, eldől az idei összetett bajnoki cím is.


E hét végén három hazai autós bajnokság is zárja az évadot: a GyoruslásiFutam és a nagy jövő előtt álló Gymkhana mellett a legnagyobb figyelem természetesen a Hell Energy Országos Drift Bajnokság utolsó versenyére összpontosul.


A szervezők, mint mindig most is sok-sok meglepetéssel és egy teljesen újragondolt rendezvényterülettel készülnek. A három szakág utolsó versenyein felül számos családi program, kiállítás és remek szórakozási lehetőségek várják majd a nagyérdeműt, mely vitathatatlanul az idei év utolsó nagyszabású autós-motoros rendezvénye lesz. Nézzük sorjában mire is számíthatunk:



Szeptember 22. – szombat


Ezen a napon első sorban a gyorsulás szerelmeseit várják. Bárkinek lehetősége lesz arra, hogy biztonságos körülmények mellett 201 méteren letesztelje autója és saját – gyorsulási – képességét. A Ford- és a Suzuki-rajongók is összegyűlnek, mivel idei utolsó találkozójukat tartják és márkahűségük bizonyítása mellett a számukra kialakított szlalompályán is megmutathatják, hogy mennyire ügyesek. A hazai profi és street kategória drift versenyzői is elárasztják a tököli „nagykockát”, mivel lázasan edzenek majd a vasárnapi nagy derbire, ahol a legnagyobb dicsőség, azaz az összetett bajnoki cím megszerzése lesz a tét.


Aki rajong a drift autósportért, az már tudja milyen belülről átélni a keresztbecsúszás művészetét, aki még nem ismeri, annak a szervezők szerint ezen a napon mindenképpen ki kell próbálnia a drift taxi lehetőségét. A drift taxi után pedig jöhet egy remek kis kikapcsolódás a paintball vagy az infraharc pályán, ahol komoly terepen mindkét napon lesz lehetőség – természetesen védőfelszerelésben – harcolni. Noha a tököli hétvége szerves része lesz a benzinégetés, az is talál érdekességet, aki épp nem szeretne tankolni: az újdonsült Trikke sporteszköz, azaz a leginkább egy roller és egy kerekes síléchez hasonlító háromkerekű játékszer segítségével akár 30km/h-ás sebességgel száguldhat, szlalomozhat egyik ívből a másikba dőlve, szinte az aszfaltot érintve. Jó mókának ígérkezik, érdemes tehát ezt is kipróbálni.

Programok – Szombat


(START 08:00 – Belépőjegy 1500Ft / fő – 12 év alatt ingyenes!)


  1. Szezonzáró Gyorsulási Futam (201m) – Nevezési díj 1000Ft / jármű
  2. Driftedzés és Drift Taxi
  3. Szezonzáró Ford és Suzuki találkozó
  4. Szlalom pálya (Ford és Suzuki részére)
  5. Infra harc pálya (1500Ft / fő – 1 órára)
  6. Paintball pálya (2000Ft / fő – 100 tölténnyel, teljes felszereléssel, korlátlan időtartamra)
  7. Trikke pálya (Az első 5 perc ingyenes, utána 500Ft / 10 perc)



[BANNER type="1"]




Szeptember 23. – vasárnap


A hét utolsó napján tartják az idei Gymkhana és a Hell Energy Országos Drift Bajnokság szezonzáró futamát. Mindkét szakágban nyitott a bajnoki cím sorsa, így óriási izgalmakra számíthatunk. Természetesen most is vannak favoritok, de a tököli versenyeken rendszerint nagy mezőny verbuválódik össze és az előrejelzések szerint bizony lesz egy-két visszatérő, ráadásul külföldi pilóták is érkeznek! A Gymkhana és a drift versenyeken megszokott remek hangulat szinte garantált, mivel több ezer néző várható az év utolsó összecsapására. A körítés pedig ezen a napon is kiváló programokat ígér.


A Carstyling Tuning találkozó egyértelműen hazánk legtöbb autóját felvonultató kiállítása, ahol a flipp-flopp vasaktól kezdve a kihegyezett szörnyetegeken át mindenki megtalálhatja a maga kedvencét. Az RC driftesek is kivonulnak, akik általában a drift pálya lemodellezett kicsinyített másán csatáznak egymással elektromos hajtású modellautóik által. Mindezek mellett ezen a napon nyilvános rally edzést is tartanak, valamint az előző nap családbarát szórakozási lehetőségei is fennállnak.



Programok – Vasárnap


(START 08:00 – Belépőjegy 2000Ft / fő – 12 év alatt ingyenes!)
  1. Szezonzáró Hell Energy Országos Drift Bajnokság (PRO és STREET)
  2. Szezonzáró Gymkhana OB
  3. Nyilvános Rallyedzés (8000Ft / autó)
  4. Carstyling tuning találkozó (Cs kártyával ingyenes)
  5. RC Drift verseny
  6. Infra harc pálya (1500Ft / fő – 1 órára)
  7. Paintball pálya (2000Ft / fő – 100 tölténnyel, teljes felszereléssel, korlátlan időtartamra)
  8. Trikke verseny





A rendezők mindenkit szeretettel várnak az év utolsó nagy autós eseményén, szeptember 22-23-án a tököli repülőtéren, mi pedig csak annyit tudunk hozzátenni, hogy tényleg jó bulinak ígérkezik.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek