Háromajtósként is az ötajtóssal azonos, 2,65 méteres tengelytávon érkezik az i30
Sportosabb lökhárítókat kap
Először mutat be háromajtós i30-ast a Hyundai, hiszen az első generációs, Európának szánt alsó-középkategóriás csakis ötajtósként és kombiként készült. A Kiánál pro_cee’d néven ismert – padlólemezével azonos – háromajtóssal ellentétben a Hyundai nem illeszt semmilyen egyedi nevet háromajtósához, ám miként a konszerntestvérnél, itt is a sorozat sport(os) modelljének szánják az ötajtós és kombi karosszériák mellé érkező kiadást. Ez utóbbi valójában csakis az átrajzolt – természetesen hókotrós – első és a fekete alsó betétes hátsó lökhárítókon, illetve a karosszéria egyéb vonalaiból fog tükröződni, a motorpaletta ugyanis a család többi tagjáéval azonos.
[BANNER type="1"]
Méretadatai még nem ismertek, de csomagtere is az ötajtóséval egyenértékűnek, 378 literes alapméretűnek várható
A még idén a hazai szalonokba is eljutó háromajtós i30 így 1,4-es, 100, 1,6-os, 120 és 135 lóerős benzines, valamint 1,4-es, 90, továbbá 1,6-os, 110 és 128 lóerős turbódízel motorokkal, 6 fokozatú, a legerősebb benzines és dízelmotorokkal akár automata váltóval lesz rendelhető.
Allan Rushforth, a Hyundai Motor Europe alelnöke és ügyvezető igazgatója nem csak új vevőket, a márkakép megerősítését is várja tőle: „Az új generációs, háromajtós i30-as modellt kizárólag Európa számára fejlesztettük ki: itt még inkább megszilárdítja majd a Hyundai pozícióját az alsó középkategóriában, ahol 2007 óta nem volt ilyen ragyogóan sikeres a márka. Nem elhanyagolható módon a modell sportos megjelenése (amely új értelmezésben tolmácsolja a folyékony szobrászat formanyelvet) kétségtelenül fokozni fogja márkánk ismertségét és elfogadottságát az európai vásárlók körében”.






