Erő van, hely van, miért ne szórakoztatná magát a mercis?
Amikor az ember egyetlen taposással 451 AMG által tuningolt lóerőt képes rászabadítani a feneke alatt levő autó hátsó kerekeire, akkor nem csoda, ha néha nehezen viseli a városi forgalmat, és ha helye és ideje engedi, kicsit engedi őket szétszaladni. Ahogy a filmen látható Mercedes-Benz C63 AMG vezetője is tette. Miután beengedik a kanyarodósávba, duplán is megköszöni autóstársa előzékenységét, először megvillantja kétszer indexét, ahogy mindannyian tennénk, majd egy laza mozdulattal körbedrifteli az előtte haladó Mondeót, és eltűnik a balfenéken. A filmből nem derül ki, de lehet, hogy a mondeós korábban rászolgált arra, hogy őt – erőfölényével a kanyar külső ívén csúszó kerékkel megelőzze a mercis.
[BANNER type="1"]
Bár vannak ilyen próbálkozások, a driftnek nem a városi utcákon van a helye, hiszen bármilyen váratlan esemény bekövetkezése bajba sodorhatta volna az autót látszólag ügyesen kezelő sofőrt, sőt másokat is. Szép mozdulat, de hagyjuk meg ezt a programot az oroszoknak.




