kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapPárizsban ralilegendát is újrafogalmaz a Peugeot

Párizsban ralilegendát is újrafogalmaz a Peugeot

A tavasszal debütált Peugeot 208 R2 után itt a Type R5 is, mely a 207 Super 2000 utódjának tekinthető.


Noha a 2008-hoz és az Onyx koncepcióhoz, valamint a frissített, erősített RCZ-hez hasonlóan csak Párizsban mutatja meg a 208 legújabb és eddigi legdrágább változatát a Peugeot, már gyakorlatilag semmi sem titok vele kapcsolatban. A 208 Type R5 nem utcai modell, de privát vásárlók számára is elérhető lesz, ára 180 ezer euró, azaz több mint 50 millió (!) forint lehet.


Elsőre emészthetetlennek tűnő összeg az utóbbi, ám a Type R5 a Peugeot 207 Super 2000 utódja, annak az S2000-es raliautónak, ami az elmúlt években 6 IRC-trófeát nyert, számos országos bajnoki címet aratott, és világszerte sok első helyet szerzett, köztük volt a San Remo, a Tour de Corse és a Monte Carlo ralikon szerzett győzelem. Tömegmodell persze az sem volt, mindössze 107 darab készült belőle, a magánvásárlók között hazai is említhető, a 208 Type R5 pedig még fokozottabban kötődik hazánkhoz: tervezője az 508 RXH kapcsán már megismert Bocsi Attila.[BANNER type="1"]


Bár a 208 Type R5 nevéből eredően az R5 kategória mezőnyébe igazol, teljes mértékben tekinthető az egyebek mellett Thierry Neuville és Kris Meeke versenyzőket is sikerre vivő 207 Super 2000 utódjának. Az FIA által 2013-tól bevezetésre kerülő, a legalább 25 ezer példányban eladott autók módosított A-csoportos változatait indító R5 kategória ugyanis műszaki szabályzatával az S2000-resével zömében azonos (előírás az összkerékhajtás, az ötfokozatú soros sebességváltó, a központi differenciál hiánya, a hosszú berugózású futómű, a szélesített nyomtáv, a spoilerezés, a sárvédők kiszélesítése és az aszfalton 18, murván 15 colos kerék, valamint az aszfaltra és a murvára optimalizált kivitelekre egyaránt érvényes 1200 kilogrammos súlyhatár).



A szabályzat továbbá számos elemével a költségcsökkentést célozza, előírja egyes alkatrészek maximális árát, minimális súlyát. A 208 Type R5-ben egyébként több szempontból is megjelenik a leméretezés: míg a 207 Super 2000-ben még 2,0 literes szívómotor dolgozott, ez már 1,6-os turbót kap, melynek teljesítményével 280 lóerőt céloz a Peugeot. A 175 lóerős literteljesítmény soknak tűnhet, de nem elérhetetlen, ugyanezen motor 260 lóerőt már tud az RCZ Racing Cupban, ott azonban hosszabb távú használatra optimalizálták, míg a 208 Type R5 versenyautóban mindössze 3-5 ezer kilométeres futásteljesítményt várnak majd el tőle.


A gyáriak szerint az utcai, általunk legtakarékosabb dízelmotorjával próbált és kedvelt 208 kiváló alapnak számított a versenyautóhoz, ugyanis a nyers karosszéria 40 kilogrammal könnyebb a 207-esénél.


A kész versenygépet szeptember 27-én, a Párizsi Autószalonon mutatja be a Peugeot, az év végéig kiterjedt tesztprogramban vallatja, amit aztán a teljes életcikluson át folytatni kíván, hogy a Type R5 folyamatosan fejlődve győzelmeket arathasson. A 2013 második felétől megvásárolható Type R5 különböző bajnokságokban bizonyíthat majd, köztük említhető az IRC, az Európa-bajnokság, illetve a különböző nemzeti bajnokságok sora. Noha vonásait még csupán egy fotó alapján ismerjük, műszaki adatai már nem titkosak, az alábbi táblázatból kiolvashatók.

A 208 Type R5 műszaki adatai















































































































MOTOR
Típus EP6 CDT
Beépítés elöl keresztben
Lökettérfogat 1598 cm3
Hengerszám 4
Teljesítmény (DIN LE) 280, 6000/percnel
Nyomaték (Nm) 400, 2500/percnél
Max. fordulatszám 7500/perc
Befecskendezés Magneti Marelli nagynyomású, közvetlen
Szívócső egy fojtószelepes
Szelepszám 16
ERŐÁTVITEL
Mód összkerekhajtás
Tengelykapcsoló kéttárcsás
Sebességváltó ötfokozatú, soros
Differenciál két darab önzaró
FUTÓMŰ / FÉK / KORMÁNY
Futómű Elöl-hátul MacPherson
Fék elöl/hátul Alcon 4 dugattyús, átmérő [mm]: 300 (murva) 355 (aszfalt)
Kormány hidraulikus szervokormány
Kerék alumínium egyrészes 8x18 (aszfalt) / 7x15 (murva)
Gumi aszfalt: 225/40 R18, murva: 215/65 R15
MÉRETEK
Hosszúság 3962 mm
Szélesség 1820 mm
Tengelytáv 2560 mm
Minimális tömeg 1200 kg

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek