A rendőrautóba épített fedélzeti kamera rögzítette az esetet
Még júniusban történt az amerikai Washington államban az alábbi videón látható eset, melynek tanulságaként elmondható, hogy az út szélén álló autó kikerülésénél megfelelő távolságot kell tartani. És persze az is, hogy ha rendőrautó villog mögöttünk a megállításra felszólítva, ne guruljunk el egy szalagkorlátos útszakaszig, ahol kevésbé tudunk vagy merünk lehúzódni, ugyanis a két hiba, azaz a nem kellő mértékű lehúzódás és nem kellő távolságból kikerülés eredményeként a videón (egészen pontosan 1:40-nél) látható baleset adódhat.
Mindenki csak egy kicsit hibázott, a megállított Hyundai Santa Fe természetesen úgy érezte, hogy lehúzódott az útról, hiszen autója tényleg nem lógott túl a sáv szélét jelző vonalon, s az épp igazoltató rendőrt elcsapó teherautó sofőrje is úgy gondolhatta, hogy éppen elfér az út jobb szélén parkoló rendőrautó mellett. Nem fért el. [BANNER type="1"]
Érdemes megnézni egyébként, hogy a rendőr nagyon alapos volt, miután az általa igazoltatásra szólított Hyundai megállt, szándékosan egy kevéssel beljebb kormányozta saját autóját, hogy azzal kvázi védje magát az elhaladó autóktól. Törekvése nem hozta meg célját, a teherautó a rendőrautót és a járőrt is elgázolta. Annak sofőrje – egyáltalán nem vészes – 100 dolláros bírságot kapott, írásunk aktualitását pedig az adja, hogy a még saját lábán a korláthoz botorkáló majd összeeső rendőr mostanra épült fel, tudja mozgatni a vállsérülésben érintett karját.




