kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapIsmét lesz automata váltós Chevrolet Spark

Ismét lesz automata váltós Chevrolet Spark

A Chevrolet Spark csak második generációjával jelent meg az Egyesült Államokban, automata váltót pedig most kap.


A Daewoo Matizból formált Chevrolet Spark már 2005-ös megjelenésétől kapható volt automata váltóval, sokak megdöbbenésére nem 1,0 literes négyhengeres, hanem kisebbik, 800 köbcentiméteres, 51 lóerős háromhengeres benzinmotorjához illesztették a négyfokozatú bolygóműves váltót, mely ugyan finoman kapcsol, de mosolyogtató menetdinamikát ad.


Az első generációs Spark automataként 21,9 másodperc alatt ér 100 km/órás tempóra, végsebessége pedig 135 km/óra lehet. Vegyes fogyasztási értéke 5,7 l/100 km, ám mint 5-6 éve pontosan ezen járgányt hajtó autótulajdonos kijelenthetem, hogy ennek eléréséhez is laborkörülmények kellenek, s a kisautó étvágya legalább 1, de inkább 2 literrel magasabbként reális. Nem épp meggyőző értékek, de a keveset, rövid távokon autózók számára az olcsó kisautó összességében jó ajánlat lehet, természetesen csakis akkor, ha értékelik a kuplungmentes üzemet. Az utóbbit autóvásárláskor elsődleges szempontként állítók számára eddig nem is jöhetett szóba a Spark második generációja.
[BANNER type="1"]
Ennek bevezetésekor ugyanis eltűnt a háromhengeres motor a kínálatból, s vele az automata váltó is. A gyáriak akkor azzal érveltek, hogy a régi váltó nem bírná el az 1,0 literes „tekintélyes 93 Newtonméteres nyomatékát és 68 lóerős teljesítményét. Ha pedig már új váltón kell dolgozzanak, azt az 1,2 litereshez ígérték akkor, s így is lett. Az immár az Egyesült Államokban is kapható, s ott a piac legolcsóbb autójának számító Spark most automata váltót kap – mivel az Egyesült Államokban csakis azzal kapható, 1,2 literes motorjához, továbbra is négy fokozatú bolygóművest. Fogyasztási értékeivel ezúttal sem ígérkezik aszkétának, az amerikai piacon 6,9 l/100 km vegyes értéket ígérnek. Ami egyébként, ha igaz lesz, akár el is fogadható az 51 helyett 85 lóerős kisautótól, ami immár minden bizonnyal dinamikusabb lesz, s persze sokkal biztonságosabb is, 2 helyett immár 4 Euro NCAP csillagot érdemelt. Az automata felára ráadásul az Egyesült Államokban jelképes, nem egész 1000 dollár, ha itthon is hasonló, 220-250 ezer forintos többlettel adnák a kuplungmentes üzemet a Sparkhoz, bizony ismét megfontolandó ajánlat lehetne.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek