szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapHamar megmutatták: így fest a Kia kompakt szedánja

Hamar megmutatták: így fest a Kia kompakt szedánja

Múlt héten még csak gyári skicceken volt látható, immár azonban fényképekről is megismerhető a Kia új kompakt limuzinja, azaz legsikeresebb modelljének harmadik generációja.



Nem egész egy hete írtuk, hogy legnépszerűbb modelljét váltja a Kia, hiszen jön az új Cerato. A cee’d alapjaira épülő négyajtósról akkor még csak skicceket közölt a koreai autógyártó, most azonban már képeket, s még néhány információt is kaptunk az újdonságról.


Immár tudjuk, hogy hosszabb, szélesebb és alacsonyabb lesz, tengelytávja nagyobb, mint a korábbi, ami egyébként 2,65 méteres, akárcsak a mostani cee’d értéke. Jó eséllyel a Hyundai Elantra alapjait is adó 2,7 méteres tengelytávú padlólemez viheti a Ceratót is. Nincs hír arról, hogy a Cerato megkapja-e a cee’d multilink hátsó felfüggesztését vagy marad-e a csatolt lengőkaros rendszer (utóbbi az esélyesebb, hiszen az Elantra alatt is olyan van), ahogyan most még motorpalettájáról sem tudunk semmit sem azon kívül, hogy a korábbinál takarékosabb lesz, olyannyira, hogy osztályának leginkább pénztárcakímélő képviselőjének ígérik.[BANNER type="1"]


A méretek növelésén, illetve a magasság apasztásán túl elárulja a sajtóközlemény, hogy a Cerato teljesen új karosszériavázra épül, dizájnját pedig dinamikusnak és jövőbemutatónak tartják a gyáriak, akik a fényszóróházban LED-es menetfényt alkalmaztak, s a hátsó világítótestet is fényemittáló diódákkal oldották meg.



Az információ-csepegtetés jegyében most még nem láthatjuk a Cerato, illetve Forte, vagy koreai modellnevén K3 belsejét, azt majd nyilván egy picivel később mutatja meg a Kia, s most még csupán annyit árul el, hogy a korábbinál tágasabb és minőségibb lesz.


Noha múlt héten azt írtuk, hogy vélhetően a Detroiti Autószalonon mutatkozik majd be a harmadik generációs Cerato, a hírt részint cáfolnunk kell, hiszen a K3 már év végétől kapható lesz Dél-Koreában. Cerato modellnévvel azonban tényleg minden bizonnyal csak Detroitban lesz látható a legnépszerűbb Kia címre továbbra is esélyes limuzin, melynek európai távolmaradását a fotók alapján sajnálhatjuk, jó árral ugyanis akár nálunk, akár a többi kelet-európai piacon sikeres lehetne a Cerato.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek