hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapOlcsóbb tankolást hozhat augusztus első napja

Olcsóbb tankolást hozhat augusztus első napja

Míg az elmúlt 3 hét az üzemanyagárak emelkedéséről (is) szólt, augusztus első hetében apadhatnak a hajtóanyag-árak.


Július közepe óta literenként 19 forinttal drágult a benzin, 23-mal a gázolaj. Tetemes, mintegy 5 százalékos áremelkedés, mindössze 3 hét alatt. Most azonban visszafogott enyhülés következhet, ugyanis e héten esett mind a 95-ös benzin, mind pedig a gázolaj nemzetközi jegyzésára. Leginkább a 95-ös lett olcsóbb, dollárban mérve 2,2 százalékkal, míg a dízel üzemanyag ára csupán 1,5 százalékkal apadt. Forintosítva hajszálnyit, de tényleg csak hajszálnyit visszafogottabb az árapadás, ugyanis a hét elején is csak enyhén romlott az árfolyam, az euró mentésének hírére pedig fizetőeszközünk (ami az egységes európai valutához képest ügye jelentősen erősödött) csaknem ugyanannyi dollárt ér, mint egy héttel ezelőtt. [BANNER type="1"]


Így aztán a nemzetközi tőzsdék jegyzésáraiból adódóan leginkább a benzin áránál várható apadás, melynek mértéke akár a literenkénti 5 forintot is elérheti. A gázolaj esetében ennél szerényebb ármérséklés, sőt akár annak elmaradása is elképzelhető. Aki tehát teheti, várjon a tankolással, de szokás szerint megjegyezzük, a megfelelő kút kiválasztásán több múlik, mint a tankolás idején. Az egyes kutak között ugyanis nem 3-5, hanem 20-30 forintos árkülönbségek is tapasztalhatók, még azonos városban, azonos társaság esetén is.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek