kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapNagyobb száj és LED fény a Citroën kisautóján

Nagyobb száj és LED fény a Citroën kisautóján

Szeptemberben Párizsi Autószalon, kiváló alkalom a Citroën C3 új arcának leleplezésére, ám a franciák saját piacukat megelőzve, elsőként Dél-Amerikában már megmutatták azt.





Idén három éves a Citroën C3, azaz itt a frissítés ideje. Ráadásul idén ősszel Párizsban lesz a nagy őszi Európai (páros években ott, páratlanokon Frankfurtban tartott) seregszemle. Így aztán nagyon adja magát, hogy otthonában mutatkozzon be a C3 frissítése. Bár az európai verziónál ez kétségtelenül így lesz, a jó eséllyel újnak tekinthető dizájnt már most láthatjuk, Brazíliában ugyanis már augusztus elején a boltokba kerül a most megmutatott frissített C3-as.


Jó eséllyel Európában is a dél-amerikai verzióhoz hasonló – ott csak opciósan LED-soros – lökhárítót, átrajzolt lámpákat, és egy kicsivel több krómot kap a megújuló kisautó. Hajtását Brazíliában megújuló energiahordozó is adhatja, ugyanis palettáján 1,5 literes, 94 lóerős és 1,6 literes, 124 lóerős, etanollal is hajtható flex-fuel motor jelenik meg. Hozzánk ez utóbbi nem várható (hiszen ára miatt nem érdemes E85-tel autózni), de az alap (1,1 l, 60 LE) feletti 1,4 literes, 75 lóerős benzinmotor minden bizonnyal a frissítés után is kapható lesz LPG-üzemű verzióval, mely akár még a mindössze 3,4 l/100 km vegyes fogyasztású, robotizált váltós, 1,4 literes, 70 lóerős e-HDi-nél is olcsóbb üzemű lehet.[BANNER type="1"]



A frissítés természetesen új kárpitokat, friss keréktárcsákat is hoz, a brazil verziók műszerfalára továbbá új, kerek légbeömlők kerültek, egyelőre nem tudni, hogy utóbbi, a navigáció képernyőjével nem kompatibilisnek tűnő fúvókákat Európa is megkapja-e, ha igen, a gyáriak minden bizonnyal a műszerfalba előbújó kijelzőt ötlöttek ki. További részletek legkésőbb Párizsban, a formai megújulásnál azonban sokkal komolyabbra ezúttal nem érdemes számítani.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek