hétfő, február 2, 2026
[uzemanyag_arak]
spot_img
KezdőlapNem jön, már itt van az Auto China

Nem jön, már itt van az Auto China

Minden jel arra utal, hogy ősztől ismét lesz kínai autó a magyar piacon. Első kézből, az importőrrel beszélgetve szereztünk némi információt a várható modellekről.


Az, hogy jönnek az olcsó kínai autók, már lerágott csont, sőt, a piac szinte verhetné az asztalt, hogy hol vannak már. Nos, információink szerint már nem kell sokáig várni rájuk. Még mielőtt mindenki összecsapná a kezét, filléres, a világot – olcsóságukkal vagy bármi mással – megváltó autókra nem számíthatunk – mondja Vadas Tamás, az Auto China Kft. alapítója, aki nem új szereplő a hazai autópiacon. Oltcitot, Jaguart és Land Rovert is forgalmazott már korábban a Cél Motors Kft-vel, s idén ősszel már komplett, országos hálózattal kívánja bevezetni a kínai DFSK legújabb, V-szériáját.


Mint mondja, sikerült egy piaci rést találni, a nettó 2,5-3 millió forintos ársávban várható, V21-es kódon szimpla, 2 személyes vagy V22-ként duplafülkés, 5 üléses platós kisteherautóval, mely alapjain 7-8 személyes személyszállító furgon is létezik; 3 millió forint környéki áron akár az is megjelenhet majd a piacon. Olyan, a Suzuki Carryre hajazó kishaszonjárműről van szó, ami városi, de még országon belüli áruterítésre kiváló, kisvállalkozások számára is elérhető árú lenne, s méreteivel még a szűkebb utcákban sem okozna torlódást a nehézkes manőverezhetősége miatt. Teljesítménye okán sem tartaná fel a forgalmat, ugyanis 1,3 literes, viszonylag modern – természetesen már Euro5 normás benzinmotorral lép majd piacra, 82 lóerővel, a legjobb verzióknál 135 km/órás végsebességgel, 6,8 l/100 km vegyes fogyasztási értékkel.






A DFSK kishaszonjárműveinek alapellátmányában vezetőoldali légzsák és ABS minden bizonnyal szerepel majd, az opciók tárháza pedig csaknem végtelen, gyári kialakítású áruskocsi, billenthető plató, összkerékhajtás, légkondicionáló, elektromos ablak és központi zár, MP3-olvasós CD-rádió is szerepelhet, de tervben van az LPG autógázra átalakított verzió, mellyel a piac legolcsóbb áru- és/ vagy személyszállítója is lehetne a DFSK. Hogy valóban az lesz-e, az azért még egy picit kérdéses, jelenleg a már meglévő európai, illetve folyamatban lévő hazai típusbizonyítványhoz szükséges átalakítások kapcsán árvitában van még az importőr a gyártóval, de a hazai forgalmazó szerint az év vége felé mindenképp megkezdődhet a forgalmazás.



Évi 300-400 példány eladását várják itthon, ami valljuk be, több mint optimista terv ahhoz képest, hogy a nettó 1 550 000 forinttól kapható, komolyabb, de csak 2 üléses platósnak számító tűnő Dacia Logan Pick-Up sem lett itthon komoly siker (tavaly 7, azaz hét példányt adtak el belőle). A DFSK persze lehet teljes értékű 5 üléses vagy akár 8 üléses személyszállító is, platója nagyobb, szimpla fülkével bődületes, 2,9 méter hosszúságú, és még terhelhetősége (875 kg) is jelentősebb a románénál. A vevői bizalmat az autók jellemzőin túl 2+2 éves garancia igyekszik majd megnyerni, egy év múlva talán már látjuk majd, milyen sikerrel.[BANNER type="1"]



A benzines, illetve benzin-gázos kishaszonjárművek mellett egyéb modellek, villanyautók is szerepelnek az Auto China terveiben. Ezekről sok konkrétum még nem publikus, a tárgyalások azonban akár 3 millió forintos ár környékén elérhető, 2 üléses, autóformájú, vászontetős kabrió vagy platós, nettó áron még olcsóbb városi kisteherautóról szólnak. Ezek legalább 100 kilométeres, opciós lítium-ion akkumulátorral jóval nagyobb hatótávjukkal, 50-60 km/órás végsebességükkel hétköznapokra, elsősorban munkába járásra, bevásárláshoz, napi szaladgáláshoz lehetnének ideálisak. Egyértelműen a piac legolcsóbb villanyautói lehetnének, sikerüket azonban nyilván csak az adhatná meg, ha az autósok (itthon) nem csak lelkiismeretük által lennének ösztönözve az emissziómentes vagy csekély környezeti terheléssel járó autózásra. Egyelőre azonban ez utópisztikusnak tűnik, így aztán hiába jönnek mindjárt a kínaiak (ismételten, hiszen, korábban a BMW X5-re túlzottan emlékeztető, ezért betiltott Shunghuan Ceo már szerepelt hazai kínálatban), komoly áttörést és ártörést nem várhatunk tőlük a piacon. A lassú víz partot mos elv alapján azonban beszivárgásuk a mostanihoz képest újfajta, olcsó és egyszerű autókkal talán majd az európai gyártókat is meggyőzi, hogy van értelme kifejezetten puritán miniautókat is gyártani – a kispénzű tömeg számára.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

8 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Nem lesz nagy siker, mert benzines. Sajnos csak a gázolaj áfáját lehet leirni a benzinét nem.:-( A benzinnél a tankolás összegével az adoalapot lehet csak csökkenteni az áfáját nem vonhatod le a befizetendö áfábol. Ezokbol nem látni egy darab benzines teherautot sem a vállakozásoknál. Számolj, én egy masterral járok,8,4-8,9-es fogyasztás mellett átlag 3x tankolok egy honapban 30-38ezerért. Ez egy kilo havonta aminek az áfája majd 25 pénz, amit ezeknél a kinaibenzinesfugonoknál be kell pengetni honap végén állambácsinak mert nem vonhatod le a befizetendö áfádbol..:-(

  2. Különben is minek ilyen ?úgy sincs munka?!mi egyébként miért nem tudunk ilyeneket gyártani?
    ja,hogy már eladtunk mindent?!lóvét meg szétosztottuk a haverok között,sőt ezek közül már mindenki milliárdos!csak pingvinezni tudunk!nincs pénz?! aha! HÁT persze ,talán vissza kellene rakni ahonnan elvettétek és akkor lenne?!nem nagy csoda,fehér á4-es lap,leülni és ird le honnan van az x6-os.

  3. Tisztelt rolleros! Nehogy meglepődj az eladással kapcsolatban. Ugyan is Kínában nagyon sokan és nagyon sok mindent gyártanak nem csak gagyit. Sajnos elterjedt a köztudatban ,hogy ami Kínai az gagyi. pedig nem minden az.

  4. 1.5 nettó milláért nem lehet Dacia-t kapni. 2,5 milla a kp-s ára nettó. Ha ezért a pénzért duplakabinos kisárúszállítót adnak, akkor még lehet csendes sikere. Megítélésénél ne a használt 300e km-rt futott kisárúszállítókkal hasonlítsátok össze. Egy új Wv Transporter 5 milla nettó, 10 db-os autóparknál már sokat jelent 2-2,5 millió árkülönbség!

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek