hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapSportkocsi és luxusszedán utáni népi limó és pick-up a Teslától

Sportkocsi és luxusszedán utáni népi limó és pick-up a Teslától

Miután idén piacra lép a Tesla Model S, azaz az amerikai gyártó első szedánja, máris itt a hír: 3 év múlva jön kisebb, olcsóbb is, sőt pick-up is lesz.



Már 2008-ban, azaz a Lotus Elise alapú, emissziómentes – a világ első szériagyártású villanyautójának számító – Roadster megjelenésekor bejelentette a Tesla, hogy készít majd négyajtós szedánt is. Ennek elkészülését még tavaly nyáron is sokan erősen megkérdőjelezték, ezen somolyogva aztán Elon Musk, a cég alapítója – nem kis reklámértékkel bíró – fogadást kötött, nyilván jól tudta már, hogy idén milyen feltételekkel lép piacra a Model S. Most pedig új információk láttak napvilágot, ismét a cég jövőbeni modellfejlesztési terveiről.
[BANNER type="1"]

Az egyelőre jóval 50 ezer dollár felett kapható Model S után a 3 év múlva, mintegy 30 ezer dolláros alapár környékén várható újabb, kisebb – a BMW 3-as szegmensében indított, annál olcsóbb – szedán immár szélesebb tömeg számára teheti elérhetővé az emissziómentes autózást, de az amerikai cég az Egyesült Államokban a mai napig átlag feletti módon népszerű pick-upok, azaz platós teherautók vevőire is gondol. Néhány év múlva az ezen, helytakarékosnak és légellenállás-barátnak sem nevezhető autókat sem kell majd feltétlenül a benzinzabálással azonosítani, ugyanis a Tesla terveiben ilyen autó is szerepel, s mint azt a Tesla vezető tervezőjétől, a korábban a Volkswagennél, a Mazdánál és a GM-nél is rajzoló, de a Model S-t is megálmodó Franz von Holzhausentől a brit Autocar megtudta, a belépő szedán mellett a Tesla csapatának most végre egy „pick-up jellegű autó fejlesztésére is lesz ideje, s mint azt von Holzhausen elmondta „e szegmensben ideális lesz a nyomatékos villanymotor alkalmazása. A „pick up jellegű autóból és a cég korábbi terveiből pedig az is kiolvasható, hogy hamarosan elektromos szabadidő-autót is várhatunk a Teslától – igaz, arról egyelőre nincs hír, hogy a hazai piacon is megjelennének, így nekünk marad a magánimport, ami gyári márkaháttér nélkül az üzemeltetési nehézségek okán nem tűnik jó befektetésnek.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

2 HOZZÁSZÓLÁS

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek