Sokat elmond egy autóról annak emblémája: sportos ragadozó a Mazda, klasszikusan értékes a Mercedes
Embléma nélkül vajon melyik a prémiumosabb?
Nem csak kísérletünk, annak tárgya, a prémiumautó is magyarázatot követel, bár aki olvasta a német autók felsőbbrendűségét kiváltó 10 okot, az talán már tudja, hogy a prémiumautó fogalma nem más mint megszerzett hírnév, elismerés. Ugyanakkor kétségtelenül vannak új versenyzők is, akik egyszercsak kijelentik, hogy ők prémiumok, s valljuk be, nem is csinálják rosszul, az 1989-ben alapított Lexusról például mindenki tudja, hogy az. Ugyanakkor más tendencia is megfigyelhető, a tömegmárkák is egyre prémiumosabbak, gondoljunk csak az Opelnél a 2007-ben megjelent, Év Autója díjjal is kitüntetett Insigniával felvett irányra, vagy a Volkswagenre, ahol már több mint egy évtizedes fogalom a minőségérzet, azaz a gyáriak tudatosan törekszenek arra, hogy autóik a valósnál is jobb minőségűnek tűnjenek.
Hogy prémiumautó mégis létezik, azt ma leginkább a személyre szabhatóság legmagasabb foka, a legmodernebb, legszélesebb körű extra-kínálat hivatott alátámasztani, ám már a tömegmárkák is olyan finom autókat készítenek, hogy embléma-cserével akár azok is eladhatók lennének prémiumautóként.
Alapvetően mindkettő korrekt autó, hogy pontosan mennyire, azt közelgő tesztjeink taglalják majd
Ezen alapvetésből kiindulva kísérletbe is fogtunk. Emblémákat ugyan nem cseréltünk, de takartunk, egy Mazda CX-5 és egy Mercedes-Benz ML szabadidő-autó logóit maszkoltuk el, s kértük meg két, az autókat korábban nem látott, s nem is kifejezetten autóbolond – így a tesztalanyokat jó eséllyel fel nem ismerő – kolléganőnket, hogy mondják el véleményüket róluk. Jó pont a Mazdának, hogy az egyik hölgy egyenesen prémiumautónak tippelte, a másik pedig inkább csak a szerényebb kivitel szövetkárpitozása miatt nem mondta annak. A Mazda árának majd’ kétszeresébe kerülő Mercedes parádés helykínálatú, teljes mértékben bőrrel bélelt belsejével természetesen mindkét leányzót levette a lábáról.
[BANNER type="1"]
Utastereik, általában a mai utasterek karakterességéről sokat elmond, hogy egyikőjük sem tudta megtippelni, hogy milyen autóban ül, kívülről pedig csak a Mazda volt felismerhető a lányoknak. Hogy milyen tippjeik voltak az autók márkájára vonatkozóan, az a videóban látható, nem lőjük le a poént, ahogyan azt sem, hogy vajon vágynak-e a prémiumautókra.























…és -szinte- minden más is egy kicsit igényesebben kivitelezett, kevés méltetlan részletmegoldással.
a prémiumautó elsősorban attól „prémium”, hogy drágább, mint a kategóriatársai, és ezt mindenki tudja is róla.
tehát ezzel mutathatja a használója, hogy ő egy módos fickó (pedig lehet, hogy nem is az övé, hanem a banké, vagy pár évesen használtan olcsón vett).
jó, mondjuk más a hangszigetelése, pl. egy bmw-ben suttogva lehet beszélgetni a mögöttünk ülővel 200-nál is, nincs bennük gagyi műanyag,a fa valódi fa, az alu pedig valódi alu, finomabban vált az automata váltójuk, nincsenek bennük olyan gagyi megoldáok, hogy a meg nem vett extrák helyén ott rondálkodik a vakgomb, stb.