hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapBudapesti forgalomkorlátozások filmforgatás miatt e hétvégén is

Budapesti forgalomkorlátozások filmforgatás miatt e hétvégén is


Miután a Budapesti Közlekedési Központ meglehetősen nagy vonalakban vázolta, hogy a nyár folyamán különféle rendezvények, filmforgatások kapcsán hol várhatók forgalomkorlátozások a fővárosban, ma a mostani hétvégére vonatkozó információkat is közzétette.


Ezúttal is Bruce Willis lesz a főszereplő, ugyanis a nevéhez fűződő, „A Good Day to Die Hard” című film forgatása miatt június 30-án, szombaton 11 órától 24 óráig lezárják az M3-as autópálya kivezető szakaszát a Kassai tér és a Sárrét park között. A forgalom a főpálya melletti szervizúton egy sávban haladhat, ezért a BKK azt javasolja, hogy az autópálya kivezető szakaszára a XV. kerületben a Széchenyi utcai, a Szerencs utcai vagy a Szentmihály úti csomópontban hajtsanak fel a városból keletre autópályázók.
[BANNER type="1"]
Július 1-jén, vasárnap 0 órától este 22 óráig lezárják a Nyugati téri felüljárót, valamint a Bajcsy-Zsilinszky utat a Nyugati tér és az Alkotmány utca között. Emellett a környéken több helyen megállási tilalomra is számítani kell. A javasolt elkerülő útvonal északi irányban a Bajcsy-Zsilinszky út – Alkotmány utca – Szemere utca – Szent István körút – Váci út, déli irányban a Váci út – Victor Hugo utca – Pannónia utca – Honvéd utca – Alkotmány utca – Bajcsy Zsilinszky út útvonal.


Mint azt közleményében a Budapesti Közlekedési Központ kifejtette, cél, hogy a filmforgatás idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. Bízunk benne, hogy valóban így lesz!


Forrás: Budapesti Közlekedési Központ

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.
RELATED ARTICLES

Videók

- Hirdetés -spot_img

Most Popular