kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapTeflonos kárpit: először a megújuló Renault Espace egyterűben

Teflonos kárpit: először a megújuló Renault Espace egyterűben

Komolyabb frissítés nélkül, de az eddigieknél komolyabb mértékben módosított arccal fut tovább a mostani, negyedik generációjával 10 éve érkezett Renault Espace.


Nem kevesebb, mint 28 év és 1,2 millió eladott példány után újul meg a Renault, 1984-ben forradalmi újdonságként érkezett középkategóriás egyterűje, az Espace. Új generációról azonban nincs szó, a 2002-ben debütált, azaz 10 éves negyedik generációst reszelik tovább a gyáriak. A Renault által eddig is nem egyszer eszközölt apró, gyári nyelven fázisváltásnak nevezett frissítésnél azonban most komolyabb mértékben nyúltak a családi autóhoz.


Az új, természetesen növelt méretű rombuszemblémát hordó hűtőmaszk, valamint a dinamikusabbra rajzolt bumfordibb lökhárítók a gyáriak szerint jobban képviselik a márka mai formavilágát, s annak érdekében, hogy a középkategóriás egyterű a jövőben is kellően rangosnak tűnjön, új felnik is megjelentek a kínálatban. Az Initiale verziók hasonló okból bőrbe varrt műszerfalat kapnak, az üléskárpitok között is szerepel természetesen bőr és Alcantara is.



A frissítés nem csak a megjelenésre a motorokra is kiterjedt, a dízelpaletta fogyasztása átlagosan 0,8 l/100 km-rel, a benzineseké 0,3 literrel apadt, a 130, 150 és 175 lóerővel is elérhető 2.0 dCi motor étvágya manuális váltóval 5,7 l/100 km, CO2-emissziója 150 g/km alatti, automatával 6,4 l/100 km, illetve 169 g/km a két megfelelő érték, a 20 g/km-es emisszió-apasztás Franciaországban 550 euró (~150 000 forint) adókedvezményt jelent. Aki az Espace legerősebb, 175 lóerős dízelét automatával választja, az a 170 lóerő feletti konkurensek köréből a kategória legtakarékosabbját vásárolja.



A 170 lóerős 2,0 literes turbós benzinmotort választók a korábbiaknál 0,3 literrel kedvezőbb, 8,5 l/100 km vegyes fogyasztással számolhatnak. A fogyasztáscsökkentésben a padlóburkolat által 3 százalékkal javított légellenállási együttható, az alacsonyabb gördülési ellenállású abroncsok, valamint az új, elektrohidraulikus kormányszervó minden modellnél szerepet játszik, a dízelek esetében adaptív olajpumpa, új EGR-szelep és vezérlés, valamint motorféküzemre időzített gerjesztésű generátor is apasztja az étvágyat.


A teljes hosszúságú panorámatetővel is rendelhető, 7 teljes értékű, mindegyik sorban sínen tologatható üléses utastér legfőbb újdonsága a teflonos szövetkárpit, mely a családi autók között fontos jellemzőként állítólag a víz- és még az egyéb üdítőket is folt nélkül viseli el, s még a kifejezetten makacs szennyeződéseket is az átlagosnál könnyebben takaríthatóvá teszi. Parkolni színes tolatókamera segíthet, hosszú utazásokon az első fejtámlákba épített 7 colos kijelzőkön keresztül DVD-lejátszó szórakoztathatja a hátul ülőket.



Nem csoda, hogy még Alain Prost is e modellt ajánlja, feltéve, hogy családi vagy akár egyszemélyes kirándulásról van szó. „Amikor kiruccanok az Espace-szal, úgy érzem, hogy egy különleges, egyedi autóban ülök. Nincs másik személyszállító, szabadidő-autó vagy terepjáró, ami ilyen egyedi atmoszférát és kezelhetőséget adna. Sokszor úgy tűnik, hogy az Espace gigászi méretű autó, pedig valójában nem hosszabb, mint egy hagyományos középkategóriás szedán, s ugyanolyan jól is megy, akár autópályán is. Kiválóan vezethető és igazán kényelmes, számomra az Espace olyan autó, ami remekül vezethető higgadtan, nagypapás stílusban, de akár még sportosan is, ha épp úgy kívánom – nyilatkozta az autóversenyző.
[BANNER type="1"]
Az új, egészen pontosan frissített Espace várhatóan még a nyáron megjelenik a hazai piacon is, mivel 130 lóerős dízele újdonság – eddig a 150 lóerős volt a belépő, a legolcsóbb dízel ára a mostaninál kedvezőbb is lehet, ám mivel a legolcsóbb verzió (8,09 millió forintért) eddig is a benzines volt, az alapár vélhetően nem fog komolyabb mértékben változni.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

1 hozzászólás

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek