Légbeömlőjével őzet fogott a Corsa

    5
    6
    Martina beállt a garázsába, mint mindig, kiszállt az autójából, s megdöbbenéssel látta, hogy egy lógó fejű, már teljesen élettelen őzike fúródott Opel Corsájának jókora első légbeömlőjébe. Bár a kép nyilván sokkoló volt, Marinta tudta miként kerülhetett oda, út közben ugyanis hallott egy puffanást, meg is állt, de mivel semmilyen tetemet és vért sem talált az úton, úgy gondolta, hogy csak súrolhatott egy kisebb testű állatot, mondjuk egy rókát, s az tovább is szaladt a fák felé. Nem így volt, Corsájának talán pont mértani közepével találta el az őzet, aki bár életét vesztette, a jelek szerint, mivel még kisebb testű gida volt, komolyabb kárt nem tett az autóban, vélhetően „mindössze az első lökhárítót kell majd lecserélni. [BANNER type="1"] Nagyobb vad komolyabb kárt is okozhatott volna, mely után, mint arról már több alkalommal írtunk, közel sem egyszerű a biztosítási ügyintézés. Ezért, és persze a vadak, valamint saját magunk érdekében a legjellemzőbb vonulási időszakokban, sötétedéskor és hajnalban fokozott óvatossággal érdemes erdővel övezett országúton autózni. Ha pedig vadat látunk, ne világítsunk rá reflektorral, az ugyanis az állatokat is vakítja, s nagyobb eséllyel maradnak az úton.
    Előző cikkÍgy neveld az autósokat: keresztezz rezzenéstelenül!
    Következő cikkPeugeot hibrid magyar kézből – 508 RXH bemutató
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    5 HOZZÁSZÓLÁS