Kis koccanással is keletkezhet milliós kár

    0
    4
    Életeket menthetnek a modern sofőrsegédek, mint például a távolságtartós tempomat vagy a ráfutásos balesetre figyelmeztető rendszer, ám ha valaki mégis hibázik, már egy kisebb koccanással is milliós kárt okozhat autójában. A történet továbbá passzív félként is veszélyes, miként a parkolóhelyi koccanások már jó ideje nem intézhetők el egy legyintéssel (ahogyan azt lehetett tenni a fényezetlen, masszív műanyag, de még inkább a vaskos fém lökhárítók korában), egy modern autó esetében egy elvétett tolatás is hétszámjegyű javítási számlát hagyhat maga után.
    Nem kell hozzá komoly fantázia, hogy a fentieket elképzeljük, de az ADAC német autóklub mégis töréstesztet szervezett, hogy bemutassa, akár egy már nem is rossz járgány árát is felemésztheti egy mai, szenzorokkal jól felvértezett egyed koccanás utáni javítása. Most laborban vizsgálták azt, ami a közúton sem életszerűtlen, azaz amikor dugóban araszolás közben – akár kihangosítón keresztül cseverészve – nem tűnik fel a követett autó megállása. A 10 km/órával koccanás akár bagatellnek is tűnhet, pláne annak tudatában, hogy az autógyártók komoly figyelmet fordítanak arra, hogy a kis sebességű (legfeljebb 15 km/órás) koccanások alacsony költséggel legyenek javíthatók, hiszen a biztosítótársaságok (már ahol) ezen adatok alapján kategorizálják autóikat, s eladhatóság szempontjából bizony fontos tényező lehet a szerény biztosítási díj is. [BANNER type="1"]

    Már egy közepesen felszerelt, parkolószenzorokat elöl is hordó autónál is jelentősen megugorhat a javítási költség, ezek gyári ára az ADAC adatgyűjtése szerint darabonként 40-171 euró (12-52 ezer forint) közötti. Eleve húsba vágó és pénztárca ürítő, ha sérülnek a fényszórók, ha azonban azok xenonok, akár csupán darabonkénti áruk is súrolhatja a félmillió forintos szintet.
    A feketeleveshez, ami a cikk lényege valójában, pedig még csak most érkeztünk el. Az ADAC egy távolságtartós tempomattal felvértezett Toyota Avensist küldött egy álló Audi Q7-esnek, épp úgy, ahogy azt tenné az okostelefonján talán éppen e-mailt néző Jürgen bármely hirtelen megállásra képes és túlméretes SUV mögött. Az eredmény? 5000 eurós, azaz 1,5 millió forintos kár. Csupán a cserélendő alkatrészek értéke 3271 euró, azaz mintegy 1 millió forint. El kell persze ismerni, hogy szerencsétlen – de nem ritka – ütközés volt, nem a lökhárítók találkoztak. Az Avensis hűtőmaszkjával (és a közvetlenül mögötte lévő szenzorral), valamint fényszóróival rongyolt bele a Q7 lökhárítójába, ami energiaelnyelő elemet nem érve viszonylag mélyen hatolt a Toyota orrába.

    A javítási költségeket kétségtelenül jelentősen apaszthatná, ha a lökhárítókat autótípustól függetlenül azonos magasságba szerelnék, de az ADAC még megjegyzi: az alkatrészárak közötti jelentős különbségek láttán ők azok józanítását is üdvözítendőnek és elképzelhetőnek tartanák. Főként azért, hogy a drága javítási költségek ne ijeszthessék el a vevőket a biztonságot növelő extráktól, mint például a halogénnél erősebb fényű xenonlámpától vagy a különféle szenzoroktól, melyeket nem minden esetben kell az autó sérülékeny orránál elhelyezni – ilyet láthatunk például a VW up! vagy a Volvo City Safety, lézer alapú, szélvédő mögötti ráfutást gátló rendszere esetén. Javítási költség csökkentésére persze a radaros, előre helyezendő szenzoros sofőrsegédek, azaz a távolságtartós tempomatok esetén is lenne lehetőség, amennyiben azok központi elektronikáját nem velük együtt, hanem külön, védettebb helyre építenék be.
    Bízunk benne, hogy hamarosan józanodnak majd a sofőrsegédek javítási költségei, addig azonban használt autó vásárlásánál újabb, különösen figyelmesen megnézendő tételként említhetjük őket, koccanás után ugyanis az első és talán a legvaskosabb tételt jelenthetik, aminek javítását könnyedén elhagyhatja a pórul járt tulajdonos.
    Előző cikkMegvan a legjobb magyar gépkocsivezető
    Következő cikkSpanyolcsizma vár a fővárosi taxisokra
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.