hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapSzemhunyás és szigor a közlekedési törvények módosításában

Szemhunyás és szigor a közlekedési törvények módosításában

Június első napján lett benyújtva az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat. Megnéztük, milyen változások várhatók.


Szigor vagy éppen engedékenység? Vajon merre változhatnak a közlekedési törvények? Átnéztük a június 1-én benyújtott, az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot, s kijelenthetjük, van benne mindkettő, azaz szigor és engedékenység is.


A közúthálózat tervezésére és fejlesztésére irányuló előírás-változások egyelőre kevéssé érintik majd az autósokat, pláne, hogy 15-30 évben tervezett célállapot-rögzítést irányoznak elő. Hamarabb érezhető lehet, hogy szigorodik a közutak melletti reklámtáblák, reklámhordozók elhelyezhetősége. Bár a közút úttesten kívüli burkolatlan területe továbbra is kivétel marad, villanypóznára, telefonoszlopra ott sem lehet majd ragasztgatni, amennyiben a tervezet elfogadásra kerül. Lakott területen kívül még keményebb lenne a rendelkezés, ott gyakorlatilag csak a benzinkutak felirata, árai, illetve máshol az adott épületben lévő cég neve, piktogramja, illetve – közvetlenül a közút mellett elhelyezve – a közlekedés biztonságát elősegítő, közérdekű tájékoztatást tartalmazó táblák lennének megtűrtek.



Mint azt nemrégiben egy szerencsés szerencsétlenség kapcsán is írtuk, főút útpadkáján ugyanúgy tilos várakozni, mint leállósávban, azaz mai nevén vészsávban, s műszaki hiba esetén mielőbb gondoskodni kell az autó elszállításáról. Ez a jövőben fokozottan igaz lehet, ugyanis a tervezet szerint a gyorsforgalmi közút – magyarul leginkább autópálya – kezelője balesetveszély esetén a rendőrség, minden más esetben az üzembentartó/tulajdonos és a rendőrség előzetes értesítésével elszállíthatja azt a járművet, amely a közúti forgalom biztonságát veszélyeztető módon a közút területén olyan helyen vesztegel, ahol a megállás tilos. Súlyosbítja a helyzetet, hogy „A jármű elszállítása során a járműhasználat akadályoztatása folytán a keletkezett kárért a közút kezelőjét nem terheli kártalanítási kötelezettség.” Magyarán, az elszállított, magára hagyott járművet akár le is írhatjuk, ha azt bármilyen baleset éri, azt nem kérhetjük számon a közút kezelőjén. Az elszállításért természetesen fizetni kell, akárcsak a tárolásért – ráadásul egyelőre nem is ismert, hogy milyen díjakat. Amennyiben pedig az üzembentartó nem egyenlíti ki tartozását a második értesítését követő 180 napon belül, vagy az üzembentartó kiléte 180 napon belül nem állapítható meg, a közútkezelő jogosult a járművet értékesíteni vagy más módon hasznosítani. Némi sarkítással nyereményautó, lövöldében célpont is lehet belőle. Bár a tervezet szerint amennyiben az elszállított jármű tulajdonosa az értékesítést vagy más módon történő hasznosítást követő 60 napon belül jelentkezik, részére az értékesítésből vagy a más módon történő hasznosításból befolyt, a szállítással, a tárolással és az értékesítéssel kapcsolatban felmerült igazolt költségekkel csökkentett ellenértéket ki kell fizetni, az azonban nincs rögzítve, hogy mekkora költségek lehetnek, mennyire kell reális áron értékesíteni az autót. [BANNER type="1"]



Szigor nem csak az autók elszállítása kapcsán található a közlekedési törvények módosítási javaslatában, a parkolási bírságok is szigorodhatnak. Bár az az időszak már jó ideje elmúlt, amikor olcsóbb volt naponta egy büntetést kifizetni, mint egész napra jegyet venni, hiszen a bírság mértéke öt naptári napon belüli befizetés esetén is az adott területre érvényes egyórai várakozási díj tízszerese, mostantól még kevésbé lesz pardon az autójukat fizetés nélkül várakoztatókkal szemben. Pedig valljuk be, előfordulhat, például személyi sérülés, elhúzódó tárgyalás vagy akár egy hosszas, orvosi rendelőben várakozás során, hogy az autós nem tudja meghosszabbítani parkolójegyét. (Ezért is lehet eladni vaskos tranzakciós díjjal mobiltelefonon keresztül a parkolójegyet). A törvény ráadásul ravasz módon változik, hiszen ismerős szöveggel kezdődik az új passzus. „A díjfizetési kötelezettség alá eső várakozási területen díjfizetés nélkül várakozó járműre ugyanazon a várakozási területen egy naptári napon belül pótdíj csak egyszer szabható ki, kivéve, ha a várakozás csak meghatározott időtartamig engedélyezett.” Az utolsó mondatrész a lényeg, tehát ahol limitált, hogy mondjuk 3 óráig lehet egy huzamban várakozni, ott 3 óránként mehet is a bírság, (például a budapesti belváros 8-20 óráig fizetős zónájában) akár 4-et is lehet kapni egyetlen napon, ami már az egy órára érvényes (a példánál maradva 400 forintos) díj negyvenszeresét (16 000 Ft-os összeget) jelenti.



A szigor és az újabb ellenőrzések kapcsán – ami nem feltétlen rossz – bevezetésre kerül a közúti ellenőr fogalma. Azt már tudjuk, hogy milyen névjegyzéket fognak róluk vezetni – ennek részleteitől megkímélnénk olvasóinkat, ám a munkakör létesítéséhez szükséges iskolai végzettséget, képesítési előírásokat, valamint a névjegyzék vezetésére és a közúti ellenőrök rendszeres továbbképzésére vonatkozó részletes eljárási szabályokat később, rendeletben fogja meghatározni az érintett miniszter. Az eddig leírtak alapján minden nagykorú, büntetlen előéletű magyar állampolgár lehetne igazoltatási és ellenőrzési joggal rendelkező közúti ellenőr. Egyelőre azt sem tudni, hogy karszalagról vagy egyenruháról lehet-e majd őket felismerni.



A szabályzások módosításában van szemhunyás, illetve józanodás is. Ilyen például, hogy a típusbizonyítvánnyal rendelkező új járművek esetén a forgalomba helyezés előtti vizsgálattól a gyártó vagy forgalmazó kérelmére eltekinthet a jövőben a közlekedési hatóság. Jelentősen egyszerűsödik – ismét – a külföldi rendszámos autók használata. A külföldi üzembentartótól rendszeres munkavégzéshez kapott autót időkorlát nélkül, egyébként 6 hónapon belül összességében 30 napig lehet használni (ellenőrzés során az adatokat az új, közigazgatási bírságnyilvántartásban rögzítik). A magyar lakcímmel, külföldi tartózkodási hellyel rendelkezők, valamint a magyar költségvetési szerv által hivatalos célú külföldi kiküldetésben lévők, az Európai Unió intézményeinél – vagy olyan nemzetközi szervezetnél, amelynek Magyarország is tagja – dolgozók, illetve a velük közös háztartásban, a kiküldetés teljesítésének helyén élők szintén időkorlát nélkül vezethetnek majd nem hazai azonosítójú autókat, amennyiben a tervezet megszavazásra kerül.


Bár az idén nyári közlekedési törvénymódosítási terv kétségtelenül sokak, a külföldön vagy külföldi cégnél dolgozók számára egyszerűsítést jelent, arról nem szól, hogy kaphatnak-e kompenzációt, kérhetik-e autóik regisztrációs díjának visszafizetését azon vállalatok vagy külföldön dolgozók, akik csakis a korábbi szigor miatt honosították autójukat. A kérdés nyilván költői lenne, így inkább fel sem tesszük. A tervezet vitája az Országgyűlés június 18-20. közötti ülésein, a módosítás megszavazása pedig egy héttel később, június 25-27. között várható.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

10 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Az is egy vicc ha lerohad valahol az autóm akkor még el is veszíthetem és még fizethetek is pluszban.
    Épp elég nagy baj az ha ott hagy valahol az ut szélén. Ne de ez azért már túlzás!
    Az alapvető emberi jogokat ez nem sérti?

  2. Régen ,még a rendszerváltás előtt voltak ilyen léhűtő és lehúzós ,az embereket b.asztató állások. A karszalagos önkéntes rendőr,meg a „népi ellenőr” aki bejöhetett az üzletembe és fenekestül felforgathatta azt ha nem adtam neki vagy árut vagy pénzt!
    Ez már a vicckategória! :-))

  3. Itt egy konkrét példa hogy már törvénybe is iktatták a cikk elején említett reklámtáblákkal kapcsolatos idiótaságot.

    Pusztán azért hogy az egyik milliárdos jól járjon ha már nem tudta felvásárolni a reklámtáblás konkurenciát, akkor kétharmados többséggel törvényt módosítanak, és tönkreteszik.

    Mivel a törvényben még csak meg sem említik mi számít külterületnek.

    Nagyon sokan vannak akiknek elveszik a bevételi forrásukat a saját területükön kiállított reklámtáblákért ,ami után áfát is és jövedelemadót is fizetnek az emberek, a cégek és az önkormányzatok is az államkasszába.

    http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100224.KOR&celpara=

    Itt meg az ok. :

    http://fn.hir24.hu/ceghirek/2011/02/16/simicska_plakathaboruja

    Amiről viszont nem írnak egy szót sem sehol, hogy mindenkinek le kell szedni a saját ingatlanán a saját tábláját,reklámját,kiírását mindenét ami 50 méteren belül van az ut közepétől!

    Gumis,autójavító,kisbolt,kocsma,ép anyagos,pizzás,barkácsos,zöldséges, stb-stb – tehát mindenki érintett a kisvállalkozók között.

    A saját cégérét is le kell szednie mindenkinek!

    Rengeteg kis vállalkozás fog megszűnni és tönkremenni akiket ez érint!

    A közút kezelője már felmérte és ki is küldte a felszólító és fenyegető leveleket az érintetteknek. Január óta ezen dolgoznak az egész országban,ahelyett hogy az utakat javítanák. Erre van ember és energia és pénz.

    A törvény szerint 100,000 től 500,000- ig büntethetnek,és még nekem kell igazolni fotóval hogy leszedtem a saját vállalkozásom kiírását ,reklámját,mert ha nem akkor ujra büntethetnek 30 nap után!

    Teszi mindezt úgy hogy a saját vállalkozásomra a nekik befizetett 20,000- ft os illeték után ők adtak hozzájárulást a vállalkozásomhoz. Most mindezt egy tollvonással áthúzták hogy Simicskának még több pénze legyen!

    A helyi önkormányzatok ahová az adókat fizeti az ember nem foglalnak állást az ügyben! Csak egy igazolást adnak ki arról hogy milyen övezeti besorolásban van az adott ingatlan! De a törvényt úgy csinálták hogy ne vegye figyelembe az övezeti besorolásokat!
    Az tuti hogy perek százai vagy ezrei fognak indulni! Emberek tizezreit teszik tönkre ezzel akik adót fizetnek és eltartják ezt a sok léhűtő munkanélkülit,cigányt,nyugdíjast,csökkent munkaképességűt,beteget , stb-stb.
    Iszonyatos hiány keletkezik majd az önkormányzati és az állami bevételekben.

    Már az alkotmány bíróság előtt van az ügy de ki tudja mikor és mi lesz belőle.

    A média pedig kussol! Hisz nem a segélyből élő szinesfém gyüjtőket érinti! 🙂

    Ez ma magyarország!

    GYALÁZAT !!!

  4. Hurrá! Egyenruhás bűnözés után lesz karszalagos bűnözés is! Öreganyámnak is kellene igazoltatási jogot adni, biztosan örülne neki. Vazeee, inkább minden magyar állampolgár kapjon igazoltatási jogot, és mindenki igazoltasson mindenkit. A nők jelentsék fel a férfiakat, a férfiak a nőket, a kicsik a nagyokat, a nagyok a kicsiket. Milyen bűne van a magyar népnek, hogy ennyi büntetés sújtja? Talán rosszul választott? A fizetéseket ki emeli meg? Erről semmit nem hallottam. Nem kiforgatni kell mindenkit a vagyonából! Elegem van már a sok szankcióból, fizetés emelést akarok!!!!!! Ja, és töröljék el a mentelmi jogokat, hogy ez a sok szarság mindenkire vonatkozzon. Könnyű törvényeket hozni annak, akinek nem kell betartani. A tisztelt mentelmi jogosok semmilyen szabálysértésért nem vonhatók felelősségre. Ez is törvényben van. Még bűncselekményért sem, ha csak tetten nem érik őket. Hát ez van.

  5. Távol áll tőlem hogy bármiben egyetértsek a 64 vármegyés fickóval,de előbb utóbb az lesz a vége hogy egy rossz pillanatban a civilek neki rontanak a rendőröknek és szét szedik őket,vagy egymást.Karszalagos köcsögök kellenek még,meg olyan tervek,mint az ami azt taglalja,hogy ha már lesz új KRESZ,vizsgázzon mindenki újra. Mikor hallottam, hirtelen keresni kezdtem a kapát.

  6. Még egy az autósokat buzeráló szerv, amelynek tagjai tényleges munka nélkül veszik majd fel a fizetésüket.
    Lassan autózni sem lehet már, mert szinte minden bokorban egy rendőr áll, hogy igazoltasson, csak azért, mert nem a legújabb típusú tahóvagonnal, vagy luxus limuzinnal járok. Most még jönnek az „önkéntes rendőrök” is.
    Egyre inkább úgy érzem, rendőrállamban élünk. Kár, hogy ebből a sok rendőrből kevesen foglalkoznak a bűnmegelőzéssel, bűnüldözéssel.

  7. Közúti-közlekedési ellenőr,mi ez a baromság már megint?
    Hatósági személy lesz vagy csak rendőrrel együtt dolgozhat?
    Ha nem lesz hatósági személy,tőlem legföljebb a buszbérletemet kapja meg…!
    Nem elég a sűrűsödő rendőri ellenőrzés(ennek még haszna is lehetne),még majd karszalagos,gyorstalpalót végzett önjelölt igazságosztók fognak integetni az út mellett!
    Némelyik parkolóőrnek vagy jegyellenőrnek is úgy kellett elmagyarázni,hogy igazoltatni NINCS JOGUK.
    Talán épp a szolgálati nyuggerből visszatérő zsaruknak akarnak munkát adni?

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek