szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapHogy lehettek ennyire hülyék a Ferrarinál?

Hogy lehettek ennyire hülyék a Ferrarinál?

Magyar idő szerint vasárnap este száraz, a vártnál melegebb időben rendezték Montrealban a 70 körös Kanadai Nagydíjat, a 20 futamos F1-szezon hetedik versenyét, amelyet , mellőle Hamilton, mögülük az Alonso, Webber páros kezdett. A rajt meglepően sima volt, alig történt változás, aztán az első kerékcserénél Alonso és Hamilton is Vettel elé került, aki ettől fogva […]


Magyar idő szerint vasárnap este száraz, a vártnál melegebb időben rendezték Montrealban a 70 körös Kanadai Nagydíjat, a 20 futamos F1-szezon hetedik versenyét, amelyet az élről Vettel, mellőle Hamilton, mögülük az Alonso, Webber páros kezdett. A rajt meglepően sima volt, alig történt változás, aztán az első kerékcserénél Alonso és Hamilton is Vettel elé került, aki ettől fogva ki is esett a győzelemért csatázók közül. S hogy Alonso se rúghasson labdába, arról a csapata gondoskodott, hiszen másodjára már nem hívta ki, a gumijai teljesen elfogytak, végül csupán ötödikként csúszkált be a célba (egy tuti ezüstöt eldobva). Hamilton megérdemelten győzött (idén először, s voltaképp a papírformát aláírva), átvette a vezetést összetettben, s ilyen sem volt még, hogy hétből hét versenyt más-más pilóta nyerjen.

A 49. Kanadai Nagydíj végeredménye

  1. Hamilton (brit, McLaren) 1:32:29.586 ó
  2. Grosjean (francia, Lotus) + 2.513 mp
  3. Pérez (mexikói, Sauber) + 5.260
  4. Vettel (német, Red Bull) + 7.295
  5. Alonso (spanyol, Ferrari) + 13.411
  6. Rosberg (német, Mercedes) + 13.842
  7. Webber (ausztrál, Red Bull) + 15.085
  8. Räikkönen (finn, Lotus) + 15.567
  9. Kobajasi (japán, Sauber) + 24.432
  10. Massa (brazil, Ferrari) + 25.272
  11. Di Resta (brit, Force India) + 37.693
  12. Hülkenberg (német, Force India) + 46.236
  13. Maldonado (venezuelai, Williams) + 47.052
  14. Ricciardo (ausztrál, Toro Rosso) + 1:04.475 p
  15. Vergne (francia, Toro Rosso) + 1 kör
  16. Button (brit, McLaren) + 1 kör
  17. Senna (brazil, Williams) + 1 kör
  18. Kovalainen (finn, Caterham) + 1 kör
  19. Petrov (orosz, Caterham) + 1 kör
  20. Pic (francia, Marussia) + 3 kör




Kiesett
  1. Glock (német, Marussia) 56. kör
  2. Schumacher (német, Mercedes) 43.
  3. De la Rosa (spanyol, HRT) 24.
  4. Karthikeyan (indiai, HRT) 22.


Leggyorsabb kör
  1. Vettel (német, Red Bull) 1:15.752, 70. kör


[/keret]
A Ferrari (és a Red Bull) taktikai bénázásának hála Grosjean és Pérez fértek még fel a dobogóra, utóbbi a 15. helyről startolt… Schumacher újfent kiesett (ezúttal Mercedesének nyitható hátsó szárnya romlott el), de Button sem lehet sokkal boldogabb, mert körhátrányban fejezte be a meccset. Egy olyan McLarennel, amilyennel Hamilton nyert… Folytatás két hét múlva Valenciában.
[BANNER type="1"]
F1 2012 futamok és győztesek






































1. Ausztrál Nagydíj, Melbourne Button, McLaren
2. Malajziai Nagydíj, Szepang Alonso, Ferrari
3. Kínai Nagydíj, Sanghaj Rosberg, Mercedes
4. Bahreini Nagydíj, Szahír Vettel, Red Bull
5. Spanyol Nagydíj, Barcelona Maldonado, Williams
6. Monacói Nagydíj, Monte-Carlo Webber, Red Bull
7. Kanadai Nagydíj, Montreal Hamilton, McLaren


Az egyéni és a konstruktőri vb állása
















































































































































pilóta pont csapat pont
1. Hamilton (McLaren) 88 Red Bull 164
2. Alonso (Ferrari) 86 McLaren 133
3. Vettel (Red Bull) 85 Lotus 108
4. Webber (Red Bull) 79 Ferrari 97
5. Rosberg (Mercedes) 67 Mercedes 69
6. Räikkönen (Lotus) 55 Sauber 58
7. Grosjean (Lotus) 53 Williams 44
8. Button (McLaren) 45 Force India 28
9. Pérez (Sauber) 37 Toro Rosso 6
10. Maldonado (Williams) 29
11. Kobajasi (Sauber) 21
12. Di Resta (Force India) 21
13. Senna (Williams) 15
14. Massa (Ferrari) 11
15. Hülkenberg (Force India) 7
16. Vergne (Toro Rosso) 4
17. Ricciardo (Toro Rosso) 2
18. Schumacher (Mercedes) 2

István
nem aktív

1 hozzászólás

  1. Felhívnám a figyelmüket hogy ez egy trehány cikk! Ha nincs legalább kicsit is szakértő írójuk legalább objektív szerkesztőt nézzenek a Kántor úr helyett. Az autonavigator szerintem egy igényes portál. Ilyen cikkel nem lehet előállni, főleg nem a f-1 -el kapcsolatban. Ajánlom magamat.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek