Azt már tavaly ősz óta tudjuk, hogy a Skoda az Octavia és a Superb után újabb történelmi elnevezést, a vagány lejtőshátú, nem háromajtós, hiszen farmotoros Rapid nevét húzza elő, hogy a Fabia és az Octavia közötti űrt egy, az alsó-középkategória átlagméretéhez közelebb álló modellel kitöltse. A még tavaly látott, gyakorlatilag négyajtós Fabiának megfelelő, Indiában bemutatkozott modell után idén, a Pekingi Autószalonon kiderült, hogy a Kínának és Európának szánt Rapid inkább a MissionL koncepcióra fog hasonlítani, azaz sokkal vagányabb és modernebb lesz.
Az áprilisban, Kínában történt bejelentés után felpörögtek az események, két hete Csehországban, Mladá Boleslav mellett, a múlt héten pedig a Nürburgringen kapták lencsevégre, s a most megjelent videó szerint alaposan le is filmezték a jó eséllyel a következő Volkswagen Golffal, illetve az Audi A3-mal közös, MQB padlólemezre épülő modellt, mely kapcsán forró vitatéma, hogy hány ajtós lesz.
[BANNER type="1"]
Míg az indiai Rapid határozottan négyajtós, az Európának szántak egyes példányain hátsó ablaktörlő is megjelenik, ami ötajtósságra utal. Négy- és ötajtós kialakítást egyszerre jelentő csomagtérajtót persze láttunk már a Skodától, hiszen a Superbé ilyen – egyébként a BMW 5 Gran Turismo modelléhez hasonló. Az 1.2 TSI és 1.6 CR TDI motorokkal várható Rapid esetében azonban vélhetően nem fogják bevetni a bonyolult hátsó ajtót, hanem valószínűbb, hogy Európa négy- és ötajtós kialakításokat is kap majd, s a két verzió között minimális lesz a formai eltérés.




Ha olcsóbb lesz az Octavianal, akkor ebből azért fognak eladni Magyarországon is jópár darabot még ebben a válságos időszakban is. A Skoda amúgy is jól áll az eladásokkal, ez meg egy tipikus hiánypótló autó lesz a kategóriáját tekintve. Praktikus, és egyben szép kocsinak is látszik, és a Rapid név is elég jól cseng. Sok céges eladás is várható szerintem.