kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapWhiskyvel is mosható a fenyőgyanta. Mégsem azzal érdemes!

Whiskyvel is mosható a fenyőgyanta. Mégsem azzal érdemes!

Nemrégiben körbejártuk, hogy az egyes fákról milyen nedvek eshetnek az autókra, most nézzük, mivel moshatók.


Nem csak gyümölcs, hanem ág, levél, virág és madárürülék is potyoghat az autóra. Mindegyik lehet ártalmas, hogy melyikről, mikor, milyenre lehet számítani, azt nemrégiben igyekeztünk körbejárni, jelen cikkünkhöz pedig azt próbáltuk megnézni, hogy melyik ártalmas leginkább a fényezésnek, melyik miként takarítható le, ha az autóra esett.


Azt például egyértelműen kijelenthetjük, hogy ősszel veszélyes lehet diófa alá parkolni, hiszen a lepotyogó szemek jégesőszerű támadást mérhetnek a karosszériára, s ugyanígy egy almafa is veszélyes lehet. Nem csak a méretes gyümölccsel rendelkezők, hanem a díszfák is tudnak azonban a róluk hulló – inkább csak zavaró, mint ártalmas – levelek, virágok mellett maradandó nyomokat is hagyni az autón. A fenyőfa makacs, még a kézről is nehezen letakarítható gyantájával bizonyára mindenki találkozott már, s nekünk is az ugrott be elsőként, de megkérdeztünk egy autómosót is, a budapesti Lurdy Házban működő EZ Wash vezetője, Pálffy Zsolt szolgált néhány hasznos tanáccsal annak kapcsán, hogy mely fa „lélegzi ki” a legmakacsabb nedveket. [BANNER type="1"]



A fenyő viasza valóban az egyik legjobban ragaszkodó, de juharfélék levelein keresztüli guttációjával mutatkozó pöttyök is hasonlóan makacsul tudnak ragaszkodni a fényezéshez, illetve akár az üvegfelületekhez is. Míg a lemezeken csak optikai hibának számítanak a rájuk rakódott gyantafoltok, illetve apró pöttyöcskék, az üvegeken már zavaróbb tud lenni. Esőben az amúgy talán nem is olyan mértékben észrevehető apró dudorok miatt még a jó törlőlapát sem fogja tudni tisztítani a felületet, hanem az apró pöttyök között víz akár összefüggő filmréteget fog húzni. A gyanta még komolyabb problémát jelenthet, s azt, ha észrevesszük, nem is szabad megpróbálni leszedni. A többit sem persze, de talán az általában kezdetben puha anyag váltja ki legjobban az óvatosan végzendő törölhetnéket. Oldószer nélkül legfeljebb elkenni fogjuk tudni a gyantát. Ha mindezt ráadásul papírral tesszük, jó eséllyel karcolni is fogjuk a karosszériát. Törlőkendőből a szennyeződéseket magukba záró mikroszálasakat érdemes választani, ugyanis önmagában hiába karcmentes egy pamutrongy is, az a koszokat magán hordozza, és nem nyeli el.


Noha a gyanta nagyja már egy ronggyal is lehúzható, az egészét nem fogjuk tudni letörölni, ahhoz ugyanis oldószerre, alkoholtartalmú tisztítószerre van szükség. Ebből kifolyólag akár pálinka, vodka, de még a whisky is megteszi, érdemes azonban céleszközt választani. Például alkoholbázisú üvegtisztítót, illetve óvatos használattal komolyabb alkoholt, melyek kapcsán azonban vigyázni kell, hogy azok a fényezést, illetve a műanyagokat ne kezdjék ki. Az EZ Wash például izopropil-alkoholt (C3H8O) alkalmaz. Ez vízzel hígítható, s kell is 50 százalékban, hogy ne legyen túl erős, a műanyagokra veszélyes.



A takarítással nem érdemes várni, ugyanis a napon parkoló autó lakkjába beleéghet, de még bele is süllyedhet a gyanta, illetve bármely egyéb, a fákról származó nedvesség is. Több hónapos foltok már csak polírozással eltüntethetők, míg a frissek – akár forró gőzzel – viszonylag könnyen letolhatók.


Bár a gyanta is makacs, van szennyeződés, amely még a fenyőfa nedvénél is károsabb, ez pedig nem más, mint a guanó, azaz a madárürülék. Egyrészt ez is bele tud égni a karosszériába, de ez még savas, maró hatású is, így a lemosott ürülék helyén is maradhat folt. A savas anyag akár szemmel látható krátert is hagyhat a karosszérián, ami kisebb mértékű esetén a karosszéria waxolásával orvosolható, ám jobb megelőzni. Madárürüléket látva azt ajánlott azonnal lemosni bő vízzel és mikroszálas kendővel, vagy akár csupán bő vízzel, például egy gőzborotvás mosóval. Az újnak nem nevezhető tanács napjainkban fokozottan fontos, Pálffy szerint ugyanis az elmúlt években érezhetően savasabb lett a madarak salakanyaga, így egyre komolyabb foltokat hagynak akár a sokszorosan lakkozott autókon is. Akinél már megtörtént a baj, akár a károsodott lakkozású – de még ép fényezésű – autóján is orvosoltathatja a hibát, igaz, egy rendes gépi polírozásért és a hozzá társított komplett autótisztításért már közel 15 ezer forint fizetendő. Érdemes hát mosni a madarak dolga végezte után is az autót, s nem megvárni, amíg a savas anyag marásba kezd.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

5 HOZZÁSZÓLÁS

  1. ” egy rendes gépi polírozásért és a hozzá társított komplett autótisztításért már közel 15 ezer forint fizetendő. ”
    15 ezerből nem lehet rendes gépi polírozást,+ komplett tisztítást kihozni.Hacsak az ember ingyen dolgozik, lopott anyagok felhasználásával.
    Most általánosítani fogok,kérem ,akinek nem inge,ne vegye magára! Autókozmetikákban fontos,hogy minél rövidebb idő alatt minél több autót tudjanak „megcsinálni”.Egy színvonalas, nagy odafigyeléssel végzett több lépcsős polírozás maszkolással (műanyag részek,lámpák,stb.kitakarása) minden polírozási lépcső utáni magasnyomású mosás több,mint 10 órás művelet.Én kb 13-15 órát töltök egy polírral,függ a karcok mélységétől,autó színétől,nagyságától,lakk keménységétől.Kozmetikákban inkább csak tömítik a karcokat,nem megszüntetik,ezért 2-3 óra alatt „kész” a verda.És még nem is beszéltem a belső + motortér takarításról.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek