2 490 000 forinttól már rendelhető a Dacia Lodgy
Hazai bemutatója után gyakorlatilag mindent megírtunk a már akkor is szenzációsan olcsónak ígérkező és kellően tágas Dacia Lodgy-ról, mely a haszonjármű-alapú egyterűek, egészen pontosan az azok használt példányainak vevőiből, s a hagyományos egyterűeket eddig csak korosan megengedni képes kuncsaftokból szipkázhat magának. Nem is keveset, hiszen árával még egy kicsit kedvezőbb, mint az várható volt.
Mindezt úgy, hogy minden korábbi híresztelés igaz, a Lodgy alapára kapcsán ugyanis 2,7-2,8 milliós összegek hangzottak el, s végül 2 790 000 forint, azaz mintegy 2,8 millió a legolcsóbb, 1.6 Access verzió – természetesen 5 üléssel. Aki a Renault Crédit finanszírozását választja, az 300 000 forinttal kedvezőbb, 2 490 000 forintos árral kalkulálhat, valamint az alapesetben járó 3 év/100 000 km garancia helyett 5 év/100 000 kilométerest kap, de ha csak évi 10 ezer kilométert autózik, 5 évig egy fillért nem kell a szervizben hagyjon, ugyanis 5 év/50 000 km díjmentes karbantartást is élvezhet.
Ez az Exception csúcskivitel beltere. Navigációval, erősebbik dízelével, hatsebességes váltóval és az összes extrával sem kerül többe 5 millió forintnál a Lodgy
Automata klíma nincs, hideg levegő akciósan 3 millió alatt is lehet a Lodgy-ban
A 14 colos acélfelnikre állított, a légkondicionáló rendelésének a lehetőségét sem adó, de 4 légzsákkal felszerelt, szervokormányos Access kizárólag ötülésesként rendelhető, a nagyobb, 15 colos felnis, fedélzeti számítógépet, központi zárat és elektromos első ablakokat is adó, listaáron 3 040 000, Renault Crédit kedvezménnyel 2 740 000 forinttól elérhető Ambiance pedig 150 000 forintos felárral kérhető 7 üléssel. Ehhez 160 ezer forintért már légkondi, 85 ezerért menetstabilizáló elektronika (ESP), 50 ezerért fűthető első ülés, 60 ezerért pedig tolatóradar vagy ugyanannyiért USB-s, Bluetooth-kihangosítós, CD/MP3 rádió is kapható.
[BANNER type="1"]
Akit a teljes árlista érdekel, letöltve böngészheti. Fontos kiemelni, hogy a 90 lóerős 1.5 dCi motor felára 650 000 forint, ahhoz képest pedig a már 6 fokozatú váltós, 107 lóerős 200 ezerrel kerül többe.
Akár 5 üléssel is 827 literes lehet a csomagtér
Szintén a korábbi ígéreteknek megfelelő, hogy 5 millió forint feletti árat még az a Lodgy-vásárló sem tud elérni, aki finanszírozási kedvezmény nélkül, legerősebb dízellel, az érintőképernyős navigációs rendszerrel, gyári csomagrögzítővel, bőrborítású kormánnyal és váltógombbal szerelt Exception verziót kér, ő ugyanis az összes extrát beikszelve is 4 825 000 forintot hagyhat a kasszánál.
Így a Lodgy újonnan a létező legjobb ár/méret arányú személyautó, s a használt példányok közül szemezők is könnyedén szimpatizálhatnak vele – főként a fent ismertetett garanciális és karbantartási feltételekkel.






















Korrekt autó korrekt áron. Ez a szervíz konfigurációs lehetőség pedig eszméletlen jó ötlet, szerintem a többi gyártó számára is példaértékű lesz! Aki szép igényes és drága autót akak, az ne ebben az árkategóriában godolkodjon. 8-10 milláért már egész korrekt sharan, espace, galaxy, stb… kapható!
Ezek a franciak amilyen igenytelenek, pont olyan ronda autokat tudnak gyartani lsd Dacia is.