Gyári érték szerint is takarékos a Swift dízel, egy ausztrál újságíró azonban közel 1 litert kívánt apasztani a 4,2 l/100 km vegyes értékből
A nálunk teszten télvíz idején járt, s még úgy is kereken 5 literes fogyasztást produkáló Suzuki Swift 1.3 DDiS gyári, 4,2 l/100 km vegyes fogyasztási értékével kétségtelenül a takarékos kisautók táborát erősíti, s 109 g/km CO2 emissziójával sem terheli túlzottan a környezetet. Mégsem a legtisztább üzemű kisautó, az annak számító, stop-start elektronikás SEAT Ibiza 1.2 TDI E-Ecomotive ugyanis 3,4 literrel is beéri 100 kilométerenként. Vételárban azonban egyértelműen a Suzuki az előnyösebb, itthon például a klímás, ESP-s Swift dízel 3 950 000 forintért, a legolcsóbb gázolajos Ibizánál bő 20 százalékkal olcsóbban kapható, s nagyjából azonos a viszony a többi piacon is.
Annak bizonyítására pedig, hogy a Swift is fogyaszthat keveset, legutóbb egy új-zélandi autós újságíró vállalkozott, aki Új-Zéland északi szigetén, annak is az északi részén lévő Aucklandből a déli csücskére, Wellington városába kívánt eljutni az ötajtós kisautóval, ráadásul nem is a legrövidebb úton, hiszen a gyorsforgalmi utak helyett kies országutakat választott, ahol keveseket zavart az ötfokozatú váltóhoz optimális, 50-60 kilométer/órás tempójával. Így viszont végül – az út közbeni özönvízszerű eső és orkán miatt nem tudta teljesíteni a kitűzött 1300 kilométeres távot, „mindössze 1240-et tett meg a 42 literes üzemanyagtartály kiürüléséig.
[BANNER type="1"]
Nem érte el célját, menet közben ugyanis felhőszakadás és szél növelte a légellenállást
A próbatétel, azaz a rekordkísérlet célja tehát 3,23 l/100 km fogyasztás elérése lett volna, mellyel a tavaly, Angliában, az MPG Marathon versenyen Ross Durkin, a Fleet World magazin szerzője által e modellel felállított 3,27 l/100 km rekord megdöntése volt kitűzve.
Anderson persze így sem lehet elégedetlen, a 3,36 l/100 km érték sem rossz, ha csak nem a 3,2 l/100 km értéket elért Ford Mondeo 1.6 TDCi EcoNetichez vagy a 2,8 l/100 km-t produkált Volkswagen Passat 1.6 TDI-hez viszonyítjuk.






Gratulálni lehet a fikázoknak… Igazán az ilyen kísérletek csak marketing,de azért nem rossz fogyasztási adat ez…. A 1.9 Vw golf az gondolom már 4es. Ismerös autószerelő és 1.9 tdi passatja van 2000 évjárat körüli… Na meghajtotta picit menőzésből az autót és mikor a 30km hajtás végére ért alapjáratón fütyült a turbó… Annyit mondott hogy ez a szaros turbó megint befog hallni, de én szarhatók rá mert akora a kezdvezménye hogy ez minimális tétel számomra… Csak hát egy átlagember nem óriási kedvezménnyel veszi az alkatrészt így hát ami visszajön fogyasztásban az elmegy alkatrészre… A téli indításról -20 meg ne is beszéljünk egy komolyabb távot futott hideg dieselnél…
Én azt nem értem, hogy mire is büszkék ilyenkor? A benne lévő, még csak nem is saját gyártású motorra (Fiat)? Az autó maga nem hiszem, hogy sokat tesz ehhez hozzá, a légellenállás meg főleg 🙂
Ja és ez egy 13-éves autó.
És ez annyira jó? 1350 kg -os golf kombim van. Ős 1,9 tdi 90 le. Kb 500e km van benne. 110-120-al járok vele, óra szerint, előzéseknél még megnyomom ameddig kell. Pont tegnap tankoltam 54 liter olaj / 1152 km. Ez durván 4,7 liter. 50-60-al szerintem az enyém is ilyesmit produkálna.