Új áldozatokat szedhet a fallal övezett nyomvonal

    0
    6
    Az idei évben első alkalommal látogatnak Máriapócsra a drift szakág legjobbjai. Komoly feladat előtt állnak, hiszen a szervezők a szezon kezdetével egy lényegesen gyorsabb nagy ívekkel teletűzdelt nyomvonalat álmodtak meg.
    A versenypálya a célegyenestől teljesen megújult, a korábban homokkal lefedett területek jó minőségű aszfaltozást kaptak. Ezáltal gyakorlatilag szinte végig padlógázzal teljesíthető az újonnan kijelölt versenyszakasz, ami a fal közelsége miatt okozhat bőven meglepetéseket, ám a hazánk legerősebb drift bajnokságában szereplő profi versenyzők már készen állnak a megmérettetésre. A RabócsiRing első balos nagykanyarja a drift versenyek során ez idáig kevés alkalommal volt megnyitva. Az első próbálkozás a hosszan elnyújtott ív teljesítésére a holland Paul Vlasblom nevéhez fűződik, aki többszöri próbálkozás után végül tökéletesen abszolválta a feladatot. Rá egy évvel már a magyar pilóták közül is többen megkísérelték a cseppet sem veszélytelen kihívást. Varga Tamás „Puci” még a holland fenegyereken is túltett, mivel hatalmas szögben sokkal szebben autózta végig a nagyívet. Akkoriban az óriási lendület után viszont nagy gondot okozott a célegyenes utáni szakasz, mivel egész egyszerűen fékezés nélkül a drifterek alatt elfogyott volna a talaj. Ezt orvosolta idén tavasszal a pálya tulajdonosa Rabócsi Tibor, aki ígéretét megtartva a drift Mekkájának tartott helyszínen az elsőlépcsős fejlesztés kivitelezésével elkészült. A célegyenes után a versenyzőknek tehát már nem a fékre, hanem a gázra kell rátaposniuk, hogy a nyomvonal egyik leggyorsabb döntött jobbos kanyarját is teljesíteni tudják. A feladat tehát adott, itt „nagypályás” versenyzőnek kell ahhoz lenni, hogy a félelmet teljesen kizárva, a falakat jól megközelítve padlógázzal fűzzük le a pályát. Még a szóló kör sem lesz egyszerű, így ha a páros csatákra tovább gondolunk a szakavatott rajongók és a kilátogató nézők felálló szőrrel dobhatnak majd hátast.[BANNER type="1"]
    [kepallojobb=65412.jpg]Hétvégén ismét Drift Máriapócson, Nyíregyházától északkeletre[/kepallojobb] A profi kategória éllovasa, a tököli nyitófutam nyertese Lakatos Zoltán „LakyBoy” a jól bevált pickup V8-as BMW-vel áll újra rajthoz, mivel a japán importos Silvia-tól végleg elköszönt. A bömbölő új V8-as szívet kapott, sajnos Tökölön már kellőképpen csörgedezett a korábbi motor. Mielőtt pócson akár az első nagykanyarban végleg kilehelné a lelkét, Zoli inkább biztosra ment, hiszen számára egyértelmű cél az idei bajnokság megnyerése. Persze ehhez lesz egy-két szava a címvédő Tóth „Alapos” Gézának, vagy akár a Hell Racing Team csapatnak, köztük is Grózinger Zsoltnak, aki helyi vagányként tökéletesen ismeri a RabócsiRing összes szegletét.
    Ne feledjük azt se, hogy a már jól megszokott belső nyomvonal is használatban lesz május utolsó hétvégéjén, mivel a Street kategória mezőnyének a hagyományos szakaszon kell majd driftelnie. Természetesen a szokásos betétprogramok sem fognak hiányozni, kiállítók, drift taxi, esti buli és csinos hosztesz lányok gondoskodnak mindenről, ami garancia egy remek benzingőzös hétvégére.
    További információk: www.drifting.hu
    Előző cikkHasznált Corsa, Fabia, Fiesta és Swift. Melyik olcsóbb?
    Következő cikkKémfotón a Porsche, ami 150-nel tud menni. Vagy 325-tel
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.