Színével sem szerény, de igazából 372 km/órás végsebességével rekorder a G-Power M5 Hurricane RR
BMW helyett G-Power emblémát hord a világ leggyorsabb limuzinja
Noha a német G-Power már az aktuális, F10 gyári kódú BMW M5-öst is kezelésbe vette, annak végsebességét „csak 315 km/órára tolta ki, így továbbra is a 2010-ben 372 km/órás végsebességével rekordot döntött, E60-as M5-ön alapuló Hurricane RR a csúcstartó, s a kereslet is arra a legnagyobb. Immár a századik példányt készíthette el a G-Power, melynek örömére jubileumi szériát is kiadtak.
Az ünnepi modell a kétkompresszoros, 5,0 literes V10-es motorból eddig kicsikart 800 lóerő mellé további 30-at kapva 830 lóerős csúcsteljesítményt produkál. Azt persze nem hangoztatják már, hogy nyomatéka pedig csökkent 20 Newtonméterrel, a sofőr így „csupán 780 Nm-rel gazdálkodhat.
Két kompresszor tölti az 5,0 literes V10-est
Az átalakítás során a korábbi, ASA T1-313-as kompresszorokat méretesebb, ASA T1-316-osokra cserélték, így a két, szíjhajtású feltöltő több – egyébként köztes hűtővel temperált – levegőt tud szállítani a motornak. A teljesítmény fokozásában új, a Mahle által fejlesztett speciálisan könnyű és extrém merev dugattyúk, valamint hajtókarok, továbbá a belső súrlódások csökkentései és új – Alpha-N – motorvezérlés is részt vesznek.
Természetesen a motor segédberendezései is kaptak némi módosítást, így például a befecskendező-, vagy épp a kipufogórendszer is, melyben hengersoronként külön katalizátor tisztítja a távozó gázokat.
Bár az erősítéssel a menetdinamikai értékek nem változtak, a 4,3 másodperces 100 km/órára, a 9,1 másodperces 200-ra és a 25,2-es 300-ra gyorsulási értékek a négyajtós limuzinok körében továbbra is rekordernek számítanak. A két tonnás, 370 km/óra feletti végsebességre képes limó magas teljesítményű Michelin Pilot Sport – elöl 255/35 ZR19, hátul 305/30 ZR19 – abroncsokon utazik, de Silverstone Diamond fantázianevű felniket és 255/35 ZR20 és 285/30 ZR20 abroncsokat is kaphat. Megállásáról hatdugattyús, elöl 396, hátul 380 mm átmérőjű, opcióként kerámiafékek gondoskodnak.[BANNER type="1"]
Az extrém alacsony oldalfalú abroncsokat a Michelin szállítja
Az átalakítás elemei a G-Powertől megszokott módon elemenként vásárolhatók meg, az első megrendelendő tétel a futómű áthangolása, röpke 1 861 euróért (~560 000 forintért), erre lehet még rádobni 4 672 eurót (1 360 000 forintot) a 20 colos felnikért és abroncsokért. A fékrendszer elöl 6 466 euróból (kerámiaként 14 460), hátul külön tételként 4 785 (kerámia tárcsával 11 788) euróért lehet G-Power. Aki mindezeket megvette, kérheti a G-Power SK III RR „Sporty Drive kompresszorrendszert 57 000 euróért (azaz 16,5 millió forintért), melyen felül még a beépítés költségét is állnia kell, s persze egy E60 (kombiként E61) M5-tel is rendelkeznie kell. Ám akármit is csinál, autója nem fog többet menni a G-Power Hurricane RR által már 2010-ben elért 372 km/óránál.











nekem jó a színe esetleg majd átfestetem 😀
Jaj de kis csúna! Főleg eben a színbe. Napokba gondolkotam, hogy veszek ilyet de inkáb mégsem. Még gyűjtök pár hétig aztán inkább veszek egy Audi R8-t