Wéber kicsit húzni, segíteni is tudta Micheliszt, a gyári Chevyket persze így sem lehetett megverni. A Slovakia Ringen meg lehetett, mert arról a pályáról nem voltak adataik…
A tavalyi első magyar WTCC-időmérőn futotthoz képest több mint két másodperccel jobb idővel a világbajnoki címvédő Yvan Muller (Chevrolet) szerezte meg a pole pozíciót a vasárnapi első, repülőrajtos versenyre, míg a második, állóstartos viadalon – a Q2 Top10 fordított sorrendjének köszönhetően – Engstler (BMW) fog indulni az élről.
Norbi az első versenyt a hatodik, a másodikat az ötödik, Gábor mindkettőt a tizenhatodik helyről kezdheti majd
Michelisz Norbinak hazai pályán, a Hungaroringen – több ezer lelkes rajongó által buzdítva – nem sikerült annyira jól a kvalifikáció, mint egy hete Szlovákiában (akkor ugyanis a leggyorsabb volt), de abszolútban hatodik, a privát értékelésben második helye is egész kiváló. Wéber Gábort váltóhiba hátráltatta, s a 17. lett, illetve 16., mert a csalódottságában a Hungaroringet kritizáló (mondván nem lehet előzni…), BMW-s Coronelt és csapattársát, Cerquit a rajtrács legvégére sorolták a parc fermé szabály megsértése okán.
Amíg ment, egész gyors volt a nálunk debütáló Lada, de aztán lerobbant
[BANNER type="1"]
A második futamon az ötödik kockából startoló Norbinak van esélye a dobogóra (a Yokohama-kupában pedig a meglepetésember Bennanit lenyomva, a többi riválist meg maga mögött tartva nyerni), Gábornak a legjobb 10-be kerülés lehet a célja. A nálunk debütáló Lada Granta meglepően erősnek mutatta magát, majd műszaki hibával hamar félre kellett, hogy álljon – Thompson épp Wéber elől fog indulni.
Vasárnap az első futam 11:20-kor startol, részletes időterv és infódömping itt.
A hungaroringi időmérő végeredménye (élmezőny)
- 1. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) 1:54.503 p
- 2. Huff (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 1:54.770
- 3. Menu (svájci, Chevrolet Cruze 1.6T) 1:54.993
- 4. Tarquini (olasz, SEAT León WTCC) 1:55.074
- 5. Bennani (marokkói, BMW 320 TC) 1:55.205
- 6. Michelisz (magyar, BMW 320 TC) 1:55.322
- … 17. Wéber (magyar, BMW 320 TC) 1:56.542
Az egyéni vb állása (élmezőny)
- 1. Muller (francia, Chevrolet Cruze 1.6T) 144 pont
- 2. Huff (brit, Chevrolet Cruze 1.6T) 126
- 3. Menu (svájci, Chevrolet Cruze 1.6T) 124
- … 8. Michelisz (magyar, BMW 320 TC) 47
- … 20. Wéber (magyar, BMW 320 TC) 2
A konstruktőri vb állása
- Chevrolet 346 pont
- SEAT 222
- BMW 211
A Yokohama-kupa állása (élmezőny)
[*] 1. Oriola (spanyol, SEAT León WTCC) 62 pont
[*] 2. D’Aste (olasz, BMW 320 TC) 53
[*] 3. Michelisz 47
[*] … 11. Wéber 5
[/szlista]































