20,11 millió forintot ajánlottak az első hazai csillagosért

    0
    4

    Miként arról korábban beszámoltunk, márciusban hazánkban, Kecskeméten is elindult a második generációs Mercedes-Benz B-osztály gyártása. A próbapéldányok utáni, első, immár értékesítésre is szánt darabot aukcióra bocsátotta gyártója, hogy az abból származó bevételt a MobileKids program hazai támogatójának, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak ajánlja fel.
    Három hét alatt 41 ezer látogató kísérte figyelemmel az árverést, mely során 374 licitet tettek az autót megvásárolni kívánok, az internetes aukció április 21-én 17:15-re időzített lejártakor 20 110 000 forintos leütési árral a Mercedes-Benz egyik hazai márkakereskedője, a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. volt az utolsó ajánlattevő, így az övé lehet az első értékesítésre szánt példány. [BANNER type="1"]
    Nagyon örülünk ennek a csodálatos eredménynek, és annak, hogy az árverés tízezreket mozgatott meg. Különösképp fontosnak tartjuk azonban, hogy a licitálók fogékonyak voltak az árverés jótékony voltára. A teljes összeggel ugyanis egy olyan alapítványt támogatunk, amelynek célja a gyermekek életkörülményeinek javítása. Ezeken túlmenően a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálattal közös feladatunknak tekintjük, hogy a gyermekek számára biztonságosabbá tegyük a közlekedést.” – nyilatkozta Ingo Fröhlich, a Mercedes-Benz Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
    Hasonló lelkesedéssel kommentálta az eseményt az első hazai B-osztályt megvásárló cég ügyvezetője, Kovács Róbert is: „A Jász-Plasztik Autócentrum Kft. már több mint 15 éve elkötelezett a Mercedes-Benz márka iránt. Nagy örömünkre szolgál, hogy az első magyarországi Mercedes gyártásakor nemcsak ennek a történelmi pillanatnak lehetünk a részesei, hanem a vételár jótékonysági felajánlásával egy nemes célt is támogatni tudunk.

    A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat célja a fizikailag és értelmileg sérült, az árva és más rászoruló gyermekek felkarolása, életkörülményeinek javítása, jövőjük megalapozása.
    Csodálatos érzés, hogy egy olyan nagy multinacionális cég, mint a Mercedes-Benz, Magyarországon nemcsak a jó magyar munkaerőt keresi, hanem a társadalmi szituációkra érzékeny partnerként érkezik hazánkba, és segíteni kíván beteg, hátrányos helyzetű gyermekeken is. A Mercedes-Benz nyitása napján bemutatta, hogyan lehet egy ország életében aktívan részt venni, barátokra, partnerekre lelni. Isten hozott Mercedes-Benz Magyarországon” – nyilatkozta Dr. Edvi Péter a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke.
    A Mercedes-Benz akciója egyben a Vatera aukciós portál eddigi legnagyobb jótékonysági árverése is volt, amely – az aktív licitálóknak köszönhetően – már félidejében megdöntötte a Vatera eddigi rekordját.
    Előző cikkCsökken a benzin ára szerdán
    Következő cikkVezető nélkül száguldhat a legújabb Cadillac
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.