Akkumulátor robbant a General Motors fejlesztőközpontjában

    0
    4
    Köztudott, hogy az autógyártók termékfejlesztéseinek jelentős részét a tesztelések teszik ki, nem csupán a hagyományos üzemben végzett – valós életet mintázó – próbákra kell gondolni, hanem kifejezetten a határokat feszegető próbatételekre is, amelyek célja az, hogy még a legszélsőségesebb helyzetekben is helytálljanak az adott komponensek.
    Nyilván az sem kellemes, ha ilyenkor adódik valamilyen baleset, de még mindig jobb, mintha egy, vagy akár több felhasználónál jönne ki a hiba. Ennek ellenére nehéz szerencsésnek nevezni azt az incidenst, ami múlt héten történt a General Motors michigani fejlesztőközpontjában, amikor is a szakemberek éppen „extrém körülmények között teszteltek egy hibrid-akkumulátort. Habár kifejezetten nehéz körülményeket kívántak mintázni, felrobbantani semmiképp sem szerették volna a telepet – mégis sikerült.
    A tüzet természetesen eloltották, többen megsérültek, egyiküknek kórházban kellett maradnia, az ő fején mintegy 4 centiméteres vágást ejtett egy repesz. Mindez egyébként nem újdonság, ám, miként azt az autoblog.com a Detroit News nyomán írta, mostanra az is kiderült, hogy mennyi az anyagi kár. Kapaszkodjanak meg, a rendőrségi jelentés alapján csupán az épületben 3 millió dollár, amihez még további kettő jön a technikai berendezések miatt. Az 5 millió dolláros összesített értékvesztés tehát bő 1 milliárd forintnyi. [BANNER type="1"] Nyilván utóbbinak sem örül a GM – bár bízunk benne, hogy van biztosítása a cégnek, s úgy nem marad más dolga, mint kijelenteni, a felrobbant akkunak semmi köze a hamarosan frissülő Volthoz. Meg nem erősített források szerint a balesetet okozó telep a jövőre 130 kilométeres hatótávval piacra ígért Spark EV fejlesztésének részeként épített prototípus volt.
    Előző cikkEgymilliárd eurós motort vett az Audi
    Következő cikkNem kacsa: Kínának fogunk autót gyártani, Mercedest
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.