Tűkön ülve várják a Dacia Dustert az angolok

    3
    6

    Úgy tűnik, a briteknél sincs kolbászból a kerítés, ott is szükség van válságautókra, de legalábbis viszonylag olcsó, megfizethető árú, kiváló ár/érték arányú kocsikra. Olyanokra, mint például a Dacia, amely a nem csak Magyarországon, mindenütt szép sikereket elérő, nálunk mostanság országjáró turnén népszerűsködő Duster szabadidő-autóval kívánja meghódítani az Egyesült Királyságot. A britek júniustól rendelhetik meg Dusterüket első- vagy összkerékhajtással, 1,6 literes benzin- vagy 1,5-ös dízelmotorral, alapból 10 ezer font (3,6 millió forint) alatti áron – pontosan csupán júniusban lehet majd tudni, mennyiért, míg az első, a Renault-Nissan Alliance indiai gyárában szerelt – és természetesen jobbkormányos – példányok csak jövő januárban érkeznek (Indiából) a kereskedésekbe. [BANNER type="1"] Jelenleg a Dacia helyi képviselete előrendeléseket vesz fel az autóra, méghozzá már 100 fonttól (úgy 36 ezer forinttól), később állítólag a Sandero kisautót is árulni kezdik. A Lodgyról nincs hír, de nem csodálnánk, ha a rövidesen bemutatkozó egyterű is érdekelné a briteket.

    3 HOZZÁSZÓLÁS

    1. „Tűkön ülve várják….” a Daciát az angolok, sőt…..verekedni fognak érte, hogy minél előbb boldog tulajdonosai lehessenek a nagyszerű Duster-nak. (Herótom van már az újságírók felesleges túlzásaiktól.)