Csöppet új minden irányból, de nem vitték túlzásba a modellfrissítgetést
[BANNER type="1"]
Itthon nagyon nem megy a Mitsubishinek, az év első három hónapjában mindössze 44 autót adott el a márka. A legnépszerűbb ugyanakkor – 18 darabbal – az ASX. Összehasonlításul: a sokkal olcsóbb Dacia Dusterből 427 fogyott…
2010-es bemutatása óta mintegy 210 ezer darab ASX talált gazdára világszerte – ebből 110 ezer Európában és Oroszországban – a márka húzómodelljének számító, amerikaiul, de japánul is Outlander Sportnak hívott crossover nem létező ráncait hát gyorsan fel is varrták, s a faceliftes változatot New Yorkban már be is mutatták a nagyközönségnek. Átformálták a frontrészt és a hátsó lökhárítót, lesznek új színek, fekete az oldalküszöb, (odaát) alap a 18 colos könnyűfém kerék.
Áthangolták a multilink hátsó futóművet és a fokozatmentes CVT váltót, míg az (opciós) összkerékhajtást az eddigi forgókapcsoló helyett nyomógombbal lehet aktiválni. Új középkonzol, szövetkárpitok és krómbetétek jelennek meg az utastérben, melyről képünk egyelőre nincsen. A még idén – tán hozzánk is – megérkező modellel kapcsolatos technikai részletek is váratnak magukra, bár komoly meglepetésre nyilván nem érdemes számítani.







