V8-as Ladát vezettünk!

    5
    4

    Szokatlan autókkal, illetve új szolgáltatással, a bigfootozással bővült a budapesti Kőkaland Sport- és Élménypark kínálata. Minket természetesen az autók érdekeltek, illetve érdekelnek.
    Két, embernyi, illetve még annál is magasabb autóról van szó, az egyik hatalmas, 1,5 méteres átmérőjű kerekeken egy klasszikus amerikai szedán, Chevrolet Malibu karosszériával, a másik pedig egy kevésbé termetes, Lada Niva kasztnis szörny. Alapjuk azonos, a GAZ 66 katonai terepjáró. Utóbbi tengelytávjából a Niva karosszériájához mondjuk ki kellett vágni egy darabkát, de mindkettőben maradt a GAZ 66 első-hátsó merevtengelye, kapcsolható összkerekes hajtáslánca és csak harmadik, negyedik fokozatában szinkronizált váltója. [BANNER type="1"]
    Miként a Gaz 66 is csak kétüléses, az átalakított, eredetileg több ülést hordozó karosszériákba sem jutott újabb. A beszálláshoz mindkettőhöz komolyabb tornamutatvány szükséges, de az legalább létra vagy állvány nélkül is megoldható – a sokszor gyakorolandó szerelés nem.
    A motorok nem pöccre, de indulnak, a 4,2 literes V8-as se nem egyenletesen, se nem szép hanggal, de jár, s ami megvan az eredetileg 115 lóerős teljesítményből és 225 Newtonméter nyomatékból, az sem ad komoly dinamikát, a lényeg persze nem ez… Az eredetileg szervós kormány az átépített gépekben rásegítés nélküli, elképesztően nehezen jár, ahogyan a többi kezelőszerv is. A csak felső két fokozatában szinkronizált váltó a próbakör alatt csakis szinkronizálatlan fokozataiba tolható – kemény kézzel, nehezen. Illik a karosszériákhoz, hogy a Chevrolet alatt már puhított laprugók szolgálnak, a Niva azonban gyakorlatilag rugózás nélküli, az eredetileg a 3,3 tonnás önsúlyú GAZ laprugói a szerényebb tömeghez erőteljesen túlméretezettek. Kimagaslóak azonban a terepképességek, nem hiányzik a mindenen átmehetek érzés, ami sokak számára ugyanúgy élmény lehet, mint az izgalmas, nem épp mai technikák megismerése és kipróbálása.
    Előző cikkNyakába veszi az országot a Renault
    Következő cikkSzázezreket spórolhat a Peugeot-val!
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    5 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Sziasztok bigfood örültek én is örülök h van ilyen de van egy ötletem és ha kérhetem adjátok tovább mindenkinek aki szereti a ritka vasakat.nekem volt 2 db g mercim és egy épitett sárga szörnyem.aki az offroadba jártas az látta és látott. de nem ez a lényeg oktober 20-21 én rendezünk egy versenyt és egy fesztivált benne lene egy felvonulás a vizek városábaTATÁN szeretnélek benneteket meghivi aki ilyen nagy vassal jön az a vendégem JA és versenyezni is lehet akit érdekel az hivjon vagy küldje az imail cimét és küldöm a programot extrém verseny 24orás körtriál
      ÜDV DÖBRÖGI

    2. Sziasztok bigfood örültek én is örülök h van ilyen de van egy ötletem és ha kérhetem adjátok tovább mindenkinek aki szereti a ritka vasakat.nekem volt 2 db g mercim és egy épitett sárga szörnyem.aki az offroadba jártas az látta és látott. de nem ez a lényeg oktober 20-21 én rendezünk egy versenyt és egy fesztivált benne lene egy felvonulás a vizek városábaTATÁN szeretnélek benneteket meghivi aki ilyen nagy vassal jön az a vendégem JA és versenyezni is lehet akit érdekel az hivjon vagy küldje az imail cimét és küldöm a programot extrém verseny 24orás körtriál
      ÜDV DÖBRÖGI

    3. Egyáltalán nem újdonság, már 20-22 éve ott vannak ezek a GAZ66 összevágott alvázra épített szörnyek az off-road világában, vagy az „őrültek” kertjeiben. Sokszor GAZ 69 alá építették, de ismerek 123-as merci kombit, shewit, és sok más, akár futurisztikus egyedi építést is. Van amiben eredeti motor, van amiben esetleg dízelesített verzió van. Ha a szerkesztők kíváncsiak rá, beprotezsálom valamelyiküket egy próbaútra is.

      Uff!