Nyakába veszi az országot a Renault

    0
    4

    Az Európában 12 éve a haszonjármű-eladások vezetőjének számító Renault itthon is folyamatosan erősödik, tavaly a MÁV tenderén a legtöbb haszonjármű értékesítését elnyerő márkaként mindössze négy példánnyal maradt el a második helyezett Fordtól, s így minimális lemaradással lett harmadik.
    Mivel a piacot továbbra is a céges vásárlók uralják – az autók háromnegyedét ők veszik, a Renault elsősorban őket kívánja megnyerni. Temérdek gyári variációval, s a hazai igényekhez a lehető legpontosabban illeszkedő, hazai gyártók felépítményeivel. A Renault hálózatában a Baranyai Mérnökiroda, a Vértes-Truck, a Kontex, valamint az Air-Con különféle kialakításai is elérhetők, s mivel közülük három már gyárilag elismert partner, az általuk átépített autókat ugyanúgy átadhatják az ügyfeleknek, mint a Renault-szalonok, nem szükséges az átalakított haszontermelőket azokba visszaszállítani. [BANNER type="1"] A temérdek variáció átlátásában a Renault kishaszonjármű-konfigurátora segít, az autók megismerésében pedig az e héten startolt, novemberig tartó Renault Business Tour 2012, mely keretében a Renault Hungária tucatnyi kishaszonjárművet visz körbe az országban, hogy azokat kereskedőinél potenciális partnereinek élőben is megmutathassa. A kínálatban gyári alvázra épített Kontex-platós, gyári platós, duplakabinos, emelőhátfalas, hűtő- és henteskocsi, valamint 9 és 17 személyes utasszállító Master egyaránt megtalálható, miként lakóautósított és luxuskivitelű Trafic is helyet kapott annak furgonváltozata mellett. Van továbbá egy kivétel is, a Dacia Logan Van, mellyel a Renault már most jelzi, hogy hamarosan olcsóbbik márkájának haszonjármű-kínálata is bővülni fog – leghamarabb egy valódi furgonnal.

    Újdonságok nem csak a Daciánál várhatók, idén érkezik a Renault Master 2.3 dCi motorjához a stop-start elektronika, az összkerékhajtású Mercedes-Benz Sprintert készítő osztrák Oberaignertől a 4×4-es verzió, valamint az érdekes, két üléssoros(elöl 3, hátul 4 üléses), akár 8 köbméter rakteret is adó duplakabinos furgon, mely hiába klasszikus brigádautó, itthon csakis személyautónak vizsgáztatható. Ez évtől azonban mind a csökkentett regisztrációs adó, mind a nyíltvégű pénzügyi lízingben visszaigényelhető áfa segíthet ezen verzió eladásában is. Ez utóbbi inkább csak a hazai piacnak újdonság, eddig a magas regadó okán nem lett volna értelme forgalmazni. Most viszont itt van, s a Renault Business Tour segít megismerni, ahogyan a márka számos többi, másoknak is ajánlott „munkatársát is.
    Előző cikkPiaci körkép: klímás kombit egymillió forintért
    Következő cikkV8-as Ladát vezettünk!
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.