Német váltót alkalmaz a Honda

    0
    2
    Már tavaly tudhattuk: a ZF nem elégszik meg pillanatnyi, nyolcfokozatú automataváltójával elért piaci elsőségével, mindenkit megelőzve kilencsebességes egységen dolgozik. Akkor még azt hihettük, hogy a német váltóspecialista új modelljét elsőként bevetők a nyolcfokozatúját már alkalmazó német gyártók, azaz az Audi vagy a BMW lehetnek.
    A legújabb bejelentések szerint azonban nem így lesz. A Chrysler-Fiat csoport modelljeiben, s a hagyományos automataváltók fokozatversenyétől eddig hatos egységeivel távolmaradó Honda autóiban szerepelhet az elsők között. [BANNER type="1"] Az állítólag megdöbbentően kisméretű, egy híján tízfokozatú váltó az általa leváltandó hatsebességesekhez mérten 10-16 százalékos fogyasztáscsökkentést ígér, első- és hátsókerék-meghajtással, valamint stop-start elektronikával és hibrid hajtáslánccal is párosítható lesz, 480 Newtonméter nyomatékot bír majd el. Utóbbiból következik, hogy nem kicsiny teljesítményű modellekhez szánják, a Honda esetében például elsősorban a tengerentúli Odyssey, Pilot, Acura MDX és TL szériákhoz várhatjuk.
    Előző cikkIsmét látogatható a trollhättani Saab múzeum
    Következő cikkStohl Buci szabadlábon – kell félnünk tőle?
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.