Lehullt a lepel a Kia új, hátul hajtó nagyautójáról

    2
    2
    Két hete még csak sejtelmes gyári rajzokat, most már végleges stúdióképeket közölt új, első ízben hátsókerékhajtású nagyautójáról a Kia. Korea piacán már az idei első félévben színre lép az eddigi KH munkanév helyett K9 néven – a többi piac hangzatosabb névvel, később, de még idén kapja majd meg. Már a számozásból is kitűnik, hogy a K9 a márka új csúcsmodellje lesz, a Koreában K5 néven futó Optima/Magentis, illetve K7 (Cadenza) limuzinok fölé megy – árban és méretben is. Utóbbiak konkrétan még nem ismertek, ahogyan a motorpalettáról sincs hír, egy biztos, a modellnév K betűje nem csak a márkára és szülőországára, Koreára utal, hanem a Görög „Kratos (erőteljes, domináns) és az angol „Kinetic (dinamikus, mozgásban lévő, aktív) szavakra is. [BANNER type="1"]
    A korábbi rajzokhoz és a Kia mai formanyelvéhez hű, tigris-hűtőmaszkos, LED fényszórós, de egyben jaguáros, bmw-s vonalú szedán még 19 colos alufelniket, előre-hátra tekintő kamerákat és a Kia berkein belül is gazdag ellátmányt ígér. Soon-Nam Lee, a Kia tengerentúli piacokért felelős vezetője a következőképp magasztalta: “A K9-est, azaz az első hátsókerékhajtású szedánunkat mind dizájn, mind bevetetett technológiák, illetve az általa adott vezetési élmény szempontjából kompromisszumok nélkül terveztük. A K9 új mércét állít majd fel a nagylimuzinok körében, formájával pedig kiválóan demonstrálja márkánk szlogenjét, a meglepetés erejét.
    Előző cikkVállalta hibáját a rendőr, keveset fizet a biztosító
    Következő cikkVolvo V40: méretek és motorok
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    2 HOZZÁSZÓLÁS