Alapja a Clubman, neve Clubvan, foglalkozása: kisáruszállító
Kompakt életstílus-furgon – hát ezt is megértük
Még tavalyi hír, hogy a Mini kétüléses, lemezelt oldalfalú kisáruszállítót, egy vagány, stílusos haszonjárművet készül faragni a Clubmanből, de akkor még úgy volt, hogy Cargo néven érkezhet a márka első furgonja (az 50 éve épített Morris Mini Van óta), amely visszaigényelhető áfája miatt egyben messze a legolcsóbb autója lehet a BMW-csoportnak.
Nos, a terv mindinkább reálisnak tetszik, hiszen a Genfi Autószalonon már be is mutatkozik a kisdobozos-mezőny – egyszer majd – egészen biztosan legélvezetesebben vezethető példánya, az időközben átkeresztelt, a közelgő Genfi Autószalonon egyelőre tanulmányként pózoló Clubvan. Már képek is vannak róla (stílszerűen British Racing Green fényezéssel), s ezek alapján bátran kijelenthetjük: inkább jópofa, mint überpraktikus lesz, de az is igaz, hogy a nemrég tesztelt Fiesta Van sem volt valami meggyőző, mint szállítóeszköz…
Jobb oldali oldalajtajával már praktikusabb például egy Fiesta Van furgonnál, hiszen nem csak hátulról lehet ki/bepakolni. A Clubvan kulcsáért biztos ádáz lesz a harc a cégnél, hiszen a Mini nyilván nem enged a védjegyének számító élményteli vezethetőségből még akkor sem, ha legújabb kétüléses modellje nem kupé vagy roadster, „csak egy kisdobozos teherautó. Ami egyelőre koncepció
Az ötajtós Clubvant a Mini elsősorban divattervezőknek, galériatulajdonosoknak, cateringeseknek vagy fotósoknak ajánlja. Ötajtós, hogy-hogy? Egy-egy hagyományos a sofőrnek és az utasnak, egy (rejtett, csak az előtte lévővel egyszerre nyitható) jobb hátul, s kettő a meredek hátfalon, hát így. Az utasokat persze rozsdamentes acélból és alumíniumból készült rács választja el a rakománytól, a hátsó üvegeket polikarbonát pótolja, a raktérben rögzítési pontokat és 12 V-os csatlakozókat is elhelyeztek.
[BANNER type="1"]
Magas perem, nem túl széles és magas nyílás, egyköbméteresnél bajosan nagyobb raktér – a Mini Clubvan inkább a stílusról szól, mint a célszerűségről
Arról, hogy pontosan mekkora a raktér befogadóképessége, még nincs infó, miként azt is Genfre (vagy még későbbre) tartogatja a Mini, hogy milyen motorokkal és váltókkal lesz rendelhető az a Clubvan, amelynek gyártása az év vége felé már meg is kezdődhet. Csalódnánk ugyanakkor, ha nem készülne belőle akár turbós-benzines-ültetett sportfutóműves-nem annyira olcsó, de annál dögösebb John Cooper Works verzió is, az kell Jürgennek, a futárnak az Autóbahnra, ha igazán sürgős a meló.












