Nehéz megítélni ennyiből, hogy pontosan milyen autó is a Bertone Nuccio, lapos, széles és nagyon tanulmánynak tűnik
A torinói Bertone tervezőcég kiadta az első képeket, jobban mondva skicceket a Genfi Autószalonra szánt, a cég fennállásának századik évfordulójára készített Nuccio tanulmányról. Nuccio az alapító Giovanni fia volt, apja halála után ő osztotta két részre a céget, az egyik divízió megtervezi, amit a megrendelők kérnek, míg a másik a gyártással foglalkozik.
A rajzok alapján elég nehéz megítélni, hogy pontosan melyik járműosztályba is tartozik a Nuccio, mindenesetre ék alakú orr-része a földet súrolja, és sok kiszögelés, törés és a Bertone stílusára jellemző egyéb formai játék is megjelenik karosszériáján, mint például a csík alakú hátsó lámpa.
Nagyméretű kupé vagy inkább lapos limuzin? Genfben kiderül
[BANNER type="1"]
Hogy pontosan hányan férnek el benne, és hogy ők hány ajtón keresztül közelíthetik meg az utasteret, az kiderül két hét múlva, a genfi leleplezést követően.






