A szakemberek szerint semmi extrát nem mutat az új Lotus, ami már csak motorjával Renault. Az orra neki is lépcsős, mint a McLarenen kívül a többieknek is
Még az idei első, jerezi teszt előtt a Lotus is bemutatta 2012-es autóját sorrendben a Caterham, a McLaren, a Ferrari és a Force India premiere után. A kacsacsőrű E20-as a huszadik F1-szivar az enstone-i gyárból, ahol ugye eleinte Benettonokat, majd tavalyig Renault-kat készítettek – a továbbra is fekete-arany festésű gépről vasárnap a két pilóta, Räikkönen és Grosjean rántotta le a leplet a csapat angliai főhadiszállásán.
Räikkönenék célja a negyedik hely, azaz Schumacheréket fogják támadni az E20-assal
[BANNER type="1"]
A száguldó cirkuszba kétéves ralis kitérőt követően visszatérő, 2007-es világbajnok finn Kimi Räikkönennek és a francia Romain Grosjeannak az lesz a feladata, hogy a középmezőny elejében várhatóan a Mercedesszel, s tán a Force Indiával csatázva megszerezze a konstruktőri negyedik helyet – a Jégember mindenesetre optimista: „A két héttel ezelőtti első próbám igazán boldoggá tett. Motivált vagyok, 100 százalékot fogok nyújtani, remélem, jó eredményekre leszünk képesek.








