szerda, február 4, 2026
spot_img
KezdőlapKecskeméti gyártással zsarolják az osztrákokat

Kecskeméti gyártással zsarolják az osztrákokat

Költséget csökkent a Mercedes, a G-osztály gyártása elkerülhet Ausztriából.


Krisztusi korban van, hiszen 33 éves a Mercedes-Benz legendás G-osztálya. Az azt a kezdetek óta gyártó grazi Magna üzemet azonban pont most kezdte sanyargatni a Daimler vezetése. Úgy tűnik, valamelyik céges meetingen a magyarországi, kecskeméti gyártási költségekkel vethették össze az osztrákokat, s nyilván szembetűnt a jelentős különbség.


[BANNER type="1"]
Az osztrák Kleine Zeitung értesülése szerint a Mercedes egyszerre szeretne nagyobb gyártókapacitást és alacsonyabb költségeket, s azt is kilátásba helyezte a Magnával kezdeményezett tárgyalásokon, hogy amennyiben az osztrák-kanadai Magna nem egyezik bele a feltételek módosításába, akár már jövőre Kecskemétre hozhatja a G-osztály gyártását is.



A tárgyalásokat állítólag már e hónap végén le fogják zárni, s azokkal kapcsolatban Günther Apfalter, a Magna európai igazgatója diplomatikusan csak annyit nyilatkozott: „reméli, hogy Grazban maradhat a gyártás„.

A szintén osztrák Kurier szerint azonban a Magna „erősen gondolkozik azon, hogy új, kelet-európai üzemet nyisson, ugyanis a cég vezetői is látják, hogy a Mercedes által elvárt gyártási költséget osztrák munkaerővel és költségekkel nem tudják hozni. Így most azon nincs is sok értelme gondolkozniuk, hogy Grazban miként lehetne a 2011-ben 7200 példányos kapacitást idén 8500-ra, jövőre 10 ezerre növelni, sokkal nagyobb kérdés, hogy hol készüljön tovább a G-osztály. Ha a Mercedes dönt, akkor prémium terepjáró is lehet a „mi autónk.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek