Három turbós dízellel itt a BMW X6 M50d

    1
    2

    Itthon ritka madár a BMW X6, pedig nem fogyott belőle kevés, a 2008-as megjelenés óta 150 ezer példányban talált gazdát, amivel még a gyár elvárásait is felülteljesítette. 2008-as megjelenés? Hiszen akkor bőven itt a frissítés ideje, az autóshíreket gyakorta olvasók is fejből fújhatják: módosított világítótestek, új lökhárítók, új kárpit. Na igen, kivétel nélkül meg is vannak, de nem is akárhogyan. Az még rendben, hogy a lökhárító szélére húzott ködfényszórók nem csak frissek, hanem ügyesen csalnak is a karosszéria arányaival, hiszen az így szélesebbnek tűnik. A fényszóró pedig opcióként teljesen, menetfényén túl tompított és távfényével is LED-es adaptív – mellyel a szabadidő-autók között egyedülálló. Az új kárpit sem akármilyen, a megszokott sötét bőr immár opcióként élénkpiros árnyalatban is kérhető, sőt akár fehér Nappa bőr is elérhető.[BANNER type="1"]

    A motorpaletta alapja változatlan, azaz egyrészt 3,0 literes, duplaturbós sorhatos benzines (30i, 306 LE), 4,4 literes, szintén duplaturbós V8-as (50i, 407 LE) és utóbbin alapuló, 485 lóerő összteljesítményű hibrid van, másrészt dízelből továbbra is csakis 3,0 literes, soros hathengeres szerepelhet szimpla turbóval (30d, 245 LE), duplával (40d, 306 LE) és világújdonságként hárommal is (M50d 381 LE). Ez utóbbi nem csak három turbófeltöltőjével különleges, hiszen az első dízel valódi M BMW, és 740 Nm nyomatékával az X6 kínálatában még az 555 lóerős M verziót is túlteljesíti. Azért gyorsulásban, végsebességben még az utóbbi a jobb, hiszen akár 4,7 másodperc alatt képes 100 km/órára vinni, míg a dízel „csak 5,3 alatt. Fogyasztásban azonban csaknem felét produkálja a gázolajos M a benzinesének, vegyes értéke 7,7 l/100 km.
    Az intelligens, xDrive összkerékhajtás mindegyik X6 jellemzője, váltóból csakis a benzines M kap 6 fokozatú automatát, a többieké 8 gangos. Opcióként sok egyéb mellett légrugózás, adaptív lengéscsillapítás, de még változó áttételű kormánymű is szerepelhet a megjelenésével csak kicsit, technikájával annál inkább frissült X6-ban.
    Előző cikkElső képeken a 850 lóerős Ford Mondeo
    Következő cikkAudit támad legújabb modelljével a Toyota
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    1 hozzászólás