Meg lehet szeretni! Négyhengeres dízel Jaguar XF teszt

Tavaly volt hároméves – tehát nem meglepő módon felfrissült, mégis több szempontból is múltbeli modell a Jaguar XF. A 2008 tavaszán történt bemutatkozásakor ugyanis a cég még a Ford, nem pedig a Tata Motors tulajdona volt, s akkor még senki sem gondolt az amerikai Lehman Brothers brókerház csődjére, melynek közvetett és közvetlen következményeit a mai napig nyögi a világ. Az azóta húzódó gazdasági válság nyilván a prémiummárkák vevőkörét az átlagosnál kevésbé húsba vágóan érintette, de a tavaly történt frissítéskor nem véletlenül bővült lefele az XF palettája. Megjelent rajta a 2,2 literes, négyhengeres, 190 lóerős turbódízel – gyakorlatilag az a blokk, amit már Citroën C5-ben vagy legutóbb Ford Mondeóban is vezettünk. Ilyen tömegtermék aligha illik a Jaguarhoz, ám mégis kell neki, hiszen az XF elődjének tekinthető S-Type-nál e sorozat sokkal sportosabb, sokkal fiatalosabb, az eladásokhoz pedig ma kétségtelenül szükséges egy takarékos, mégis erőteljes dízel. A frissített, formájával mellényúlásnak aligha nevezhető, gyakorlatilag koncepciómodelljének vonalait visszahozó XF új alapváltozata ilyennek ígérkezik, hiszen a 190 lóerős, 450 Newtonméter nyomatékú 2,2 literes dízel a karosszéria nem szerény, 1,8 tonnás menetkész tömege ellenére is izmosabbnak érződött, mint eddig bármikor. Nem vitás, hogy ez annak a kiváló, 8 fokozatú ZF váltónak köszönhető, mely egyébként az BMW számos modelljében is megtalálható. A hajtáslánc tehát kipipálható, nem csak a gyorsan, okosan, finoman kapcsoló nyolcas váltó, az itt hosszában beépített turbódízel is kiemeli a tucatautók sorából az XF-et. Az olajkályha ugyanis alapjáraton is halk és rezonanciamentes, és menet közben, akár padlógázas gyorsításkor is az. Dugóban vagy bárhol megállva egyébként stop-start elektronika vezérli, így lehet a széndioxid-emisszió 149 g/km, a vegyes fogyasztás – gyári érték szerint – 5,4 l/100 km.
A vásárlókat első körben azonban nem ez érdekli, hanem leginkább az, hogy milyen is egy igazi vadmacska. Az igazi Jaguarosok szerint nem olyan, mint az XF, hiszen hiányzik orráról az ugró Jaguar, amit ma a gyalogosvédelmi előírások már nem engedélyeznek. A forma amúgy kecses, inkább sportos, mint hivalkodó. Ellenben tekintélyparancsolásból hibátlan, az XF még az egy mérettel nagyobb luxusautóknál is többeket vesz le a lábáról. Sofőrjével mindenki előzékeny, nem jellemző, hogy rohadt burzsujként néznének rá, hanem inkább elismerően mosolyognak: jé, valakinek bejött az élet és még stílusa is van. Egyszerre több is lehet az XF-fel, ugyanis míg kívülről szinte egyetlen támadható elemként a csillogó, kínaijáték-hatású hűtőmaszk említhető fájó pontként, az utastér már több sebből vérzik.
Látványos, de túlzottan színházias az az előadás, amit a pirosan lüktető indítógomb (hosszú) nyomására előad az XF. Az addig eltakart, természetesen Jaguar feliratot hordó műanyag szellőzőrostélyok kifordulnak a műszerfal középső fémcsíkjából, a kardánalagúton pedig előbújik az automata váltó, kellemesen hűvös tapintású, valódi fém körkapcsolója. Látványos, az autóval elsőként találkozókat lábukról levevő mutatvány, de már egy hét után is unalmas viccelődés – jó lenne kikapcsolni. Ha eltekintünk a sokféle (fa, eloxált és polírozott alumínium, műanyag, bőr) felülettől, a műszerfal összképe még harmonikusnak is mondható, ám az illesztési hézagok eltérése nagyon nem elegáns. Szintén nem az a fénykavalkád, ami az XF-be került. Kékeszöld műszerfal-világításhoz ugyanilyen árnyalatú LED-hangulatfény is társul – látványos ugyan a diszkóhangulat, mégsem Jaguarhoz illő. Ezeken azonban könnyű túltenni magunkat, elfogadható, akár meg is szerethető. Van azonban, ami nem. Ilyen például az egy-egy kifejezetten olcsó gomb és kapcsoló, a tükörállítóké vagy a kormányra szereltek, és ami a leginkább idegtépő, az az érintőképernyő. Onnan kell ugyanis kapcsolni a legalsóbb fokozatában is hamar perzselő ülésfűtést és a ventilátor irányát is, utóbbiakat jobb lenne közvetlen gombbal. Noha a menürendszer magyar üzeneteket ír, a navigáció angolul beszél (legalább szép kiejtéssel), és iszonyatosan lassan veszi be a betűket – komoly türelmet igényel egy cím beírása.
[BANNER type="1"] Érdekel vajon mindez egy megrögzött jaguarost? Jó eséllyel nem – mi mindössze kettőt tudtunk megkérdezni ismeretségi körünkből – X- és XJ-tulaj is elismerően tapogatta az ajtók és a középkonzol valódi fabetétjeit, simogatta a bőrbe varrt műszerfalat, hozzánk hasonlóan kényelmesen ült az elektromos sofőrülésben, melyhez finoman állítható az elektromos kormányoszlop. A helykínálat – ha nem is fényűző – de elöl-hátul elegendő, feltételezve, hogy 185-190 cm-nél magasabbak nem ülnek be, és a hátsó sorba is csak két utas kerül.
Csomagterével azonban még a limuzinokhoz szokottakat sem fogja lenyűgözni az XF. Bár az 500 literes alapméret tisztességes és felárért bővíthető is, a raktér pereme kissé magas, s azért az fájó, hogy a síalagútért még az osztott üléshajtáson felül is fizetni kell. Szerencsétlen helyre, a támlák csomagtér felőli oldalára került a döntés előtt meghúzandó kallantyú – ez a bő 1 méteres raktérmélységgel azt jelenti, hogy (hacsak nem tiszta épp a lökhárító) nadrágkoszolás nélkül nincs ülésdöntés.
Komoly problémák, mondhatja az igazi jaguaros, vélhetően ritkán szembesül ezekkel, a lényeg viszont sokkal inkább az autóban uralkodó légkör és a vezethetőség, ami azonban kiváló. Kellemesen lágyra hangolt, mégis tökéletesen biztonságos az elöl kettős keresztlengőkaros, hátul multilink futómű. Az alapáras, 235/55 R17-es abroncsokkal átlag feletti az úthiba-csillapítás, fekvőrendőrön, macskaköves úton is fölényesen siklik az XF, ugyanakkor kanyarodni is lehet vele, dőlése érezhető, de nem eltúlzott. Kellemesen közvetlen áttételű a kormánymű, a rásegítés azonban, főként magas tempónál kissé sok. Ennek ellenére jó az egyenesfutás, ám azt azért el kell ismerni, hogy az alapdízel XF nem tempós cikázásra termett. Nyugodt utazásra annál inkább, 130 km/óránál nyolcadikban (!) mindössze 1800/perc a főtengely fordulata, minden irányból tökéletes a zajszigetelés. A gyorsítási hajlam még az utóbbi tempónál is megvan, de álló helyzetből is nagyon jól lehet kilőni az XF-fel. Ha tényleg gyári fogyasztását hozná, igazi meseautó lenne.
A valóságban azért nem teljesen az, nálunk sok városi használattal, de azért alapvetően vegyes üzemben 7,5 l/100 km átlagot írt a fedélzeti számítógép. Utóbbi még nem is lenne rossz, a tankolásos mérés azonban 8,8 litert mutatott. Nem szerény, ahogyan az XF euróban meghatározott, de a mostani, 303 forintos középárfolyammal 14,4 milliós alapára sem az. A Jaguar trükkösen jól hangzó ellátmányt ad, egyebek mellett Xenon fényszóró, LED menetfény, kétzónás automata klíma, elektromos első ülés, tempomat, fabetét mindenképp jár. A már bőrös Premium Luxury további bő 1 millió forinttal drágább, de a komolyabb kényelmi és biztonsági extrákért (akár távolságtartós tempomatért, holttérfigyelő elektronikáért) pluszpénzek fizetendők. Ha az XF-et a német nagyautókhoz (Audi A6, BMW 5, Mercedes-Benz E-osztály) mérjük, drágának tűnik. Ha viszont a kupés Audi A7-hez vagy a Mercedes CLS-hez viszonyítjuk, már akár jutányosnak is nevezhető. Egy-egy paraméterével lehet, hogy elmarad a bajoroktól, de kétség kívül egy exkluzívabb világba kalauzol.