Sosem lesz már ilyen olcsón 7 ülés, kifut a Logan MCV

    8
    2
    Sznobok voltunk, és úgy néz ki, azok is maradunk! Ezért aztán itthon nem lett nagy sláger az újkori Dacia első modellje, a 2004-ben még kifejezetten és érezhetően olcsó autóként érkezett Logan. Eredetileg 5000 eurós árra tervezte, illetve terveztette a négyajtóst a Renault akkori vezére, Louis Schweitzer, majd végül 1-2 ezer euróval drágább lett, amivel méretéhez képest még mindig olcsó maradt.
    Érdekesen alakultak az eladások: nem meglepetés, hogy Romániában, az „ő autójuk megette a piacot, de Kelet-Európa többi részében, főként nálunk nem lett nagy sláger a Logan. Komoly kereslet mutatkozott azonban Nyugat-Európában az olcsó szedánra – pedig ott eredetileg nem is kívánták forgalmazni. Ezen, nem várt piacok közül került a márka számára legfontosabb 5 közé Franciaország és Németország. Megjegyzést érdemel, hogy egyébként ezeken a piacokon sem kimagasló a Dacia részesedése, ám nagy összkeresletből viszonylag szerény részesedéssel is jól profitál, illetve profitált a márka.

    Nem mondható ugyanez el a hazai piacról, bár azért a Loganból idén januárig tartott forgalmazásának kevéssel több mint 7 éve alatt mégiscsak elfogyott 7334 példány, melyhez hozzá jön még 2112 Logan MCV, 174 Dacia Van és 83 Pick-Up is. Utóbbiak egytől egyig imádni valóak. Az MCV például 2 690 000 forintos akciós árával nem csak a legolcsóbb, hanem a kompakt osztályban a legtágasabb hétüléses is. A Van egyszerűen csak filléres, 1 550 000 forinttól kapható, a Pick-Up pedig ráadásul igen mókás is. Ennek ellenére egytől egyig ki fognak futni, Loganból már most sem jön több, raktáron pedig mindössze egy található. Az MCV év végén, a haszonjárművek pedig kevéssel később fognak kikopni.

    Érkezik ugyanis még idén a Sandero utódja, melyből az MCV-t részint kiváltó, de kizárólag 5 üléses kombi is készül majd, a 7 ülést keresőknek pedig az addigra már befutott Lodgy kínálkozik majd – a mostani információk szerint a Logan MCV-énél alig magasabb, tehát mintegy 2,7 millió forintos áron, s még 7 üléssel is 3 millió forint alatt. Lesz teljesen új haszonjármű is a Dacia palettáján, ami ráadásul majd egyterűsítve is érkezik majd. A márka továbbra is legfontosabb érdemeként kívánja megőrizni a kiváló értékarányt, ám olyan olcsó és fapados modellek, mint amilyen a gyártó reneszánszát elindító Logan volt, a jövőben már nem várható – pontosan annak érdekében, hogy a jelenleginél több vevő válassza majd a Daciát. [BANNER type="1"]
    Amíg a friss modellek nem futnak be, addig a hódító Duster mellett a többi Dacia árával kíván hódítani. A kedvezőbb regisztrációs adónak köszönhetően január 1-től a Sandero ára 10, a Logan MCV-é 9, a tavalyi évben ismételten a legnépszerűbb szabadidő-autóként végzett Duster ára 7 százalékkal apadt. Ráadásul a Renault szokás szerint további kedvezményeket is ad a márka saját bankja által nyújtott finanszírozást választó kuncsaftoknak. Így a Sandero alapára 1,2 literes, 75 lóerős benzinmotorral, vezetőoldali légzsákkal 1 490 000 forint lehet (amúgy 1 790 000 forint lenne). Mint azt Rosta Gergelytől, a Renault Hungária Kft. marketing menedzserétől megtudtuk, a legalább 600 ezer forintos hitelt választók a kamatok visszafizetésével veszítenek ugyan az árelőnyből, ám kalkulációk szerint nem a teljes kedvezményt fizetik vissza.
    Aki tehát 1,5 millió forint alatt új autót venne, az most (még) megteheti, s az olcsó hétülésest keresők is hazavihetnek még Logan MCV-t, ám év végével minden mostani jel szerint egyikre sem lesz már lehetőség.
    Előző cikkNagy test, nagy élvezet: Panamera XL
    Következő cikkMi a fene az a Great Wall? És mit keresett a Dakaron? Sokat!
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    8 HOZZÁSZÓLÁS

    1. „Amint ténylegesen kapható lesz Magyarországon megfelelő ár/érték arányú elektromos autó”:

      onnantól meg lesz oldva, hogy ugyanazok a tételek (jövedéki adó stb.) rákerüljön az „áramtankolásra” is, ma csak azért olcsó elektromos áramot tankolni, mert nincs rajta jövedéki és egyéb adó, ami a benzinen van..

      Hosszabb távon semelyik ország, állam sem fog lemondani arról az irtózatos bevételről, ami az üzemanyagok adójából származik…

      Az elektromos autó olcsó tankolása egy lufi…

      (megoldani nagyon egyszerű: lakásonként lesz egy max. árammennyiség, amit adó nélkül vehetsz (pl lakásméret vagy lakószám alapján), azon felül meg + 200% jövedéki (energiabiztosítási, atomerőmű stb) járülék.. )

      Az utcai áramkutak meg eleve ilyen áron fogják adni az áramot.

      + a jelenlegi adókedvezmények (pl regsiztrációs adó mentesség Mo-n, vagy 5000 Euro támogatás Fro-ban) nyilván eltűnnek pár év múlva, nem tarthatók fenn évtizedekig..

    2. Ezeket a dolgokat mind megértem, egyet is értek veled. Viszont jön egy dolog, ami úgy hangzik: a kibicnek semmi sem drága.
      Ha majd benne lesz a pénzed az elektromos autóban, érzed annak az összes terhét a válladon, pénztárcádon, szembesülsz a költségekkel, amortizációval, jövővel, esetleg egy komplett akkucsere költségeivel, akkor majd szabad így lelkesedni, ahogyan most teszed.

    3. Nem szeretnék szélmalomharcot vívni, mert nagyon fárasztó mindenkinek egyesével elmagyarázni a dolgokat, ahogy azt már sokan megtettük az elektromos autókról szóló cikkek alatt a fórumokban.

      Amint ténylegesen kapható lesz Magyarországon megfelelő ár/érték arányú elektromos autó, akkora kereslet lesz rá, hogy nem győzik majd a kereskedésben a sorban állókat kiszolgálni. Nincs már messze ez az idő 70 nap múlva itt a Renault és futótűzként fog terjedni.

      Senki nem akar tankolni, mindenkinek nagyon elege van már megfizethetetlenül drága üzemanyagokból. Autózni pedig nagyon sokan szeretünk. Hangtalanul, szagtalanul, szinte ingyen pedig maga az álom lesz! 🙂

    4. Nem csak a lakások/házak áramellátása a baj, a komplett villamos hálózatot fejleszteni kellene a megnövekedett terhelésre. Arról nem beszélve hogy több erőműre lenne szükség, ahhoz is több nyersanyagra…ez csak helybenjárás. Talán lassan le kellene szokni a fölösleges árumozgatásról – pl. ha van az országban 10 tejipari cég akkor mindegyiknek minden terméke mindenhol kapható az országban…minek? Ha mind csak helyben adják el ugyanannyi menne el nem? Emellett mondjuk a tömegközlekedés színvonala/járatsűrűsége igazodhatna az árához, talán elkezdenék használni ahelyett, hogy 1,5 tonnás autóval egyesével ingáznak munkába. Rögtön nem ennyi lenne az üzemanyag ára (csökkenő kereslet=csökkenő ár), élhetőbb lenne a környezetünk. Tudom, utópia…

    5. Igazad van, csak az a baj hogy nálunk az „állambácsi” nem támogatja az elektromos autózást. Ezért kerülnek még mindig horror árba az elektromos autók, s nincsenek elterjedve sem. Az hogy adott az erőmű-kapacitás az meg még kevés, mivel az infrastruktúra nincs kiépítve hozzá. PL: töltőpontok, gyors töltős akkumulátorok-cseréje (ezt a Renault kezdi el kiépítgetni), illetve ahogy az előttem szóló fogalmazott, a háztartások elektromos rendszere se lenne képes ezt a fajta extra terhelést ellátni. Gondolj csak bele hogy régebbi építésű házak/lakások (1990 előttiek) elektromos vezetékrendszere még alumínium, s nem Rézkábelekből áll. A régi alumínium kábelek megerősítés nélkül már most is csak nehezen képesek ellátni a feladatukat a fogyasztók megnövekedett áramfelvétele miatt. Az átlag bérből és fizetésből élő magyar háztartások nem biztos hogy kitudnak az autó vételára mellett még egy komplett elektromos hálózat felújítást is csengetni a villanyszerelőnek (+ engedélyeztetési költségek) , arról nem is beszélve hogy ezután milyen járulékos költségeik lesznek még (pl: festés, tapétázás, stb…). S akkor még arról nem is beszéltünk arról, hogy a jótékony magyar állam bizonyára -tömeges elektromos autózás elterjedése esetén- bizonyára kajakra felverné a lakossági áram-áralkat is!

    6. Az elektromos autó mire megoldás? Ha az lenne már rég elterjedt volna…a jelenlegi mobilitás fenntartásához nem tudnak elegendő áramot előállítani. Az a pár darab ami most fut jópofa, de gondold el mekkora fejlesztés kell csak pl. egy áramszolgáltatónál ha minden háznál este a bojler, hőtárolós kályha meg a többi fogyasztó mellé még bejön az autó…

    7. Annyiból jók ezek a Dáciák, hogy valóban a legolcsóbbak és még 1.5-ös takarékos diesel-ek is kaphatók voltak belőle. Jó lenne, ha a feljebb kapcsolást inkább az Elektromos változatok kifejlesztésére és piacra dobására értenék hasonlóan szolid árakon, arra lenne óriási kereslet!

      Ugyanis MA már HIÁBA OLCSÓ egy autó, hiszen ilyen brutális üzemanyag árak mellett úgysem tudja nyugodtan használni a tulajdonos, mert 1 év alatt beletankolhatja az autója árát még egyszer! Ennek így nincs értéke.

      MOST MÁR ELEKTROMOS AUTÓ KELL, MÉGPEDIG HASONLÓAN OLCSÓN, MINT A DÁCIA!