Drágulhat a benzin, olcsóbb lehet a gázolaj

    6
    2
    A héten kedvező döntést hozott az OPEC, azaz az üzemanyag-termelő országok szövetsége. A kartell nem csökkentette a napjainkban megszokott kitermelés mértékét, ez pedig rögtön feloszlatta a korábbi spekulációkat, kiderült, hogy nem kell spájzolni az üzemanyagokból, melynek eredményeként a nyersolaj hordónkénti ára több mint 5 százalékkal apadt.
    A portfolio.hu információi szerint az árcsökkenés a benzinre és a gázolajra is továbbgyűrűzött, ám az áresés ezen (közgazdasági értelemben vett) jószágoknál már szerényebb mértékű. A gázolaj még 4,3, de a benzin már csak 1,8 százalékkal lett olcsóbb az egy héttel korábbi áránál. Ráadásul utóbbi értékek a dollárban mért árra vonatkoznak.
    A hazai árakat pedig a forint/dollár váltószám is befolyásolja, s mivel a hazai fizetőeszköz 2,4 százalékkal gyengült az amerikaihoz mérten, töltőállomásainkon csakis a gázolajnál várhatunk árcsökkentést, akár 5 forint körülit is a jövő héten. A benzinért elvileg 0,6 százalékkal többet kell fizetni, ami szerdától mintegy 3 forintos árnövelést jelenthet.
    [BANNER type="1"]
    Amennyiben a várakozásoknak megfelelően változnak a hazai üzemanyagárak, a két üzemanyagfajta közelebb kerül egymáshoz: a benziné átlépheti a 400 forintos szintet, míg a gázolajé 420 forint alá csökkenhet, bár egyes spekulációk szerint az is elképzelhető, hogy a Mol – talán a karácsonyra való tekintettel – csak a komolyabb árenyhítést érvényesíti, a csekély mértékű árfokozást nem. Mindez szokás szerint hétfőn derülhet majd ki, s szerdától jelenhet meg a töltőállomásokon.
    Előző cikkNem érzi, hol a vége? Parkolóradar és tolatókamera utólag
    Következő cikkKiszivárgott a legújabb Kia tervrajza
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    6 HOZZÁSZÓLÁS

    1. Csak hogy tisztán lássuk!
      Van a kőolaj világpiaci ára és van a gázolaj, benzin világpiaci ára, ráadásul kőolaj és üzemanyag típusonként is több fajta létezik, külön-külön árjegyzéssel (vagyis eltérő pillanatnyi árakon). A finomító kőolajat vesz dollárért, majd finomítás után eladja az üzemanyagot a kúthálózatoknak forintért, a beszerzési ár+finomítási költség+haszonkulcs képlettel számított áron. Erre jönnek az adók és a kúthálózatok haszonkulcsa. Na ezekből ember legyen a talpán, aki előre, korrektül ki tudja számolni, hogy adott kőolaj jegyzési ár változás és USD/HUF árfolyam változás mellett mikor mennyire módosul majd az kutakon az üzemanyagok átlagára!
      Mindezeket még az is bonyolítja, hogy a MOL – ha jól tudom – keletről veszi a kőolajat, viszont az eladási ár képzésnél másik kőolaj típus világpiaci árát alkalmazza bázisként. 🙂
      Szóval szerintem felesleges találgatni, várjuk meg inkább a hivatalos MOL bejelentést! 😉
      Ha valaki másként tudja, javítson bátran! 😀

    2. Ez amiatt nem jön ki, mert a hazai árak – például az adók, illetve a kereskedők hasznai miatt – nem a nemzetköziekkel egyenesen arányosan változnak. A drágulás, áresés becslésénél a nemzetközi árak alakulását és az azok alapján az elmúlt időszakban mutatkozott hazai árváltozásokat vettük alapul.

    3. valaki megint nem tud számolni:

      [i]„hazai árakat pedig a forint/dollár váltószám is befolyásolja, s mivel a hazai fizetőeszköz 2,4 százalékkal gyengült az amerikaihoz mérten, töltőállomásainkon csakis a gázolajnál várhatunk árcsökkentést, akár 5 forint körülit is a jövő héten. A benzinért elvileg 0,6 százalékkal többet kell fizetni”[/i]

      szóval dízel átlag 427 forint a 1.9%-os csökkenés 8.1 forint.(4.3%-2.4%)
      benzin átlag 394 forint, az emelés 0.6%-os ami 2.3 forint. (kerekítés szabályai szerint ez 2 forint)
      Szóval megint jól járnánk ha tudnának számolni akik ezt ténylegesen kiszámolják, és adatokat szolgáltatnak.