Januárban jön az új Honda NSX

    2
    2
    Január 10. – ez az a dátum, amit a Honda NSX fanatikusai mostantól minden bizonnyal december 24-nél is jobban várhatnak, ugyanis a Honda immár hivatalosan is bejelentette: jön az NSX utódja, mely az említett, januári napon mutatkozik majd be a Detroiti Autószalonon.
    A három másik újdonság (az Accord Coupe, az Acura ILX hibrid-tanulmány, illetve az Acura RDX szabadidőautó 2013-as koncepciója) mellett kiállítandó NSX-utód részleteiről egyelőre nem árult el semmit sem a Honda, mindössze a korábbi információkra hagyatkozva sejthető: a csak hajszálnyit sportos CR-Z-hez hasonlóan a vad sportgép is hibrid hajtáslánccal és jellegzetes hátsókerék-hajtása helyett a Legendből ismert intelligens összkerékhajtással jöhet. [BANNER type="1"]
    Az NSX nevét erőteljesen az autótörténelembe írta, hogy 1990-es megjelenésekor az alumínium karosszériát és vele 200 kilogrammos tömegcsökkentést szériagyártásban elsőként alkalmazó, hátsókerékhajtású gép a tengelyek közé épített 3,0 literes, 270 lóerős V6-osával és 5,03 másodperces 100 km/órára gyorsulásával, illetve 13,47 másodperces negyedmérföldes futásával is Ferrarikat vert. Később pedig jött a 3,2 literes 290 lóerős is, mellyel már 4,7 másodpercre csökkent a 100-ra gyorsulás, a negyedmérföld szintideje pedig 13,1-re apadt.
    Most vélhetően 4,5 s alatti 100 km/órára gyorsulás, valamint a fogyasztási és emissziós adatok jelentős csökkentése várható. Kíváncsian várjuk a részleteket.
    Előző cikkFegyvernek látszó Audi S8: Superior Grey Edition
    Következő cikkTitkos képek az új Mercedes roadsterről
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    2 HOZZÁSZÓLÁS