Még szerencse, hogy sikerült befejezni az építést, az RML taktikus volt, hogy eltolva jelentette meg a videókat
Úgy tűnik, hogy a Juke-R megjelenése felborzolta a kedélyeket Japánban, mert a legutóbbi hírek szerint az RML nem kérte a Nissan felső vezetésének jóváhagyását az átépítéshez, így a cégvezetők csak akkor szereztek tudomást az autóról, amikor a valós történésekhez képest elcsúsztatva elkezdték megjelentetni az építést dokumentáló videókat.
Ez állítólag teljesen felkészületlenül érte a cégvezetést, és többen is felháborodásukat fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy egy csapat versenymérnök a cég mérnöki munkájának csúcsteljesítményét az olcsó crossoverbe csomagolja.
Ettől függetlenül az autó már elkészült, és valószínűnek tartjuk, hogy ha a felháborodott igazgatókat beültetik pár körre, megváltoztatják véleményüket az RML átalakításáról. Véleményünk szerint pusztán arról lehet szó, hogy csak azért háborognak, mert nem nekik jutott eszükbe ez a mindkét modell (a Juke és a GT-R) számára kimondottan előnyös, nagy marketing értékkel bíró ötlet.
[BANNER type="1"]
Most pedig itt van a sorozat legújabb videója, melyből megtudjuk, hogy a shakedown – az alaprendszerek normális működésének ellenőrzése – után nagyobb tempóra kapcsolva is átvizsgálják, hogy az elektronikus megoldások mind jól működnek, majd következhet a tesztelésnek azon fázisa, amikor már versenypályán igyekeznek a lehető legtöbbet kihozni az autóból.


















