hétfő, február 2, 2026
spot_img
KezdőlapPróbán a legolcsóbb defektjavító: jól szerepelt

Próbán a legolcsóbb defektjavító: jól szerepelt

A hely- és súlytakarékosság miatt egyre több autóból marad ki a pótkerék, náluk defekt esetén helyszíni javítás szükséges. Ezúttal egy amerikai eszközt próbáltunk.


Defektjavítókat mérkőztető cikkünk kapcsán írt levelet egy érdekes, spray helyett a lyukakat speciális, kevlár erősítésű gumiszállal javító eszköz forgalmazója, hogy szívesen bemutatná nekünk saját áruját, mely 1200 forintos árával egyrészt olcsóbb, mint a legolcsóbb defektjavító spray, másrészt alapból 3 javításhoz elegendő, de a „kezdőkészletet” megvásárolva az később bármikor fillérekért utánatölthető.



Az itthon nem túlzottan ismert eszközre természetesen kíváncsiak voltunk, így össze is hoztuk a randevút a kaposvári kereskedővel, s oda a kilyukasztható abroncsot mi vittük, a javítót pedig természetesen ő hozta. Nem csak az anyagbeszerzésben, a munkában is osztoztunk, egy csavar betekerésével a defektet mi okoztuk, amit aztán termékével a forgalmazó saját maga foltozhatott meg.


[BANNER type="1"]


Utóbbi eljárás lényege, hogy az abroncsot – ahogyan a többi, spray-s vagy folyadékos javítónál – nem kell leszerelni az felniről. Mivel azonban itt közvetlen a lyukba kell befűzni a javítószálat, a lyuk pontos helyét meg kell keresni. Segít, ha látszik a lyuk okozója, például egy szög vagy csavar, amelyet eltávolítva kezdődhet a munka. Amennyiben a lyuk helye nem látható, megoldás lehet, ha levegőt pumpálunk a leeresztett kerékbe, a sérülés helyén tapasztalható kifújás ugyanis hallható és kézzel is érezhető lehet. Ám míg a defektjavító spray-k esetében csakis azt kell megvizsgálni, hogy a leeresztett abroncs nem oldalfalánál sérült-e, itt azon túl mindenképp meg kell keresni a lyukat is (amihez akár a kerék leszerelése, vízbe mártása is szükséges lehet) , a beavatkozást ugyanis ott kell végrehajtani.




Amennyiben a lyuk megvan, s abból már nem lóg ki a „károkozó, következhet a készlethez kapott első szerszám bevetése, mely nem más, mint egy vaskos, a lyuk kitisztítására és kiszélesítésére szolgáló ár, azaz tű szerű eszköz. Utóbbira ahhoz van szükség, hogy a speciális, az abronccsal összeolvadó gumiszálat a másik szerszámmal, azaz a befűzővel a lyukba tudjuk gyömöszölni. A művelet tényleg csak néhány percet és azért némi izommunkát vesz igénybe, ugyanis mind a lyuk tágítása, mind a gumiba préselés, erőt követelő mutatvány. A kettő között pihenő a gumiszál befűzése az eszközbe, közben csak egyre kell figyelni: a szál legyen középen, s ha ez megvan, jöhet az abroncsba gyömöszölés. A középen felfogott javítócsíkot mintegy kétharmadáig kell a gumiba nyomni, majd a befűzőt egy határozott, gyors mozdulattal kell kirántani. Ha mindent jól csináltunk, a lyuk oldalaihoz jobban tapad a csík, mint a fém befűzőhöz, így az egy hirtelen, erőteljes mozdulattal kihúzható. A kívül maradt gumitoldalék pedig könnyedén levágható.

[kepallobal=423430]Míg a javítószál csak kitölti a lyukat, a gumijavító-gomba alulról is lezárja azt[/kepallobal]


Noha a házi javítás az előírások értelmében csakis időszakos lehet, a forgalmazó, Nagy Sándor József szerint az abroncs kívülről foltozása akár annak teljes élettartamát is kiszolgálhatná. Valljuk be, hogy ez azért egy kicsit meredek, ezért megkérdeztük a legnagyobb hazai forgalmat bonyolító műhely, azaz a nonstopgumi.hu stábját is a módszerről. Bár ők is leszögezték, hogy a létező legjobb, legtartósabb időszakos javítóeszközről van szó, korlátaira is felhívták figyelmünket, aláhúzatták az ideiglenes jelzőt. Ugyanis például amennyiben egy üvegszilánk okozta a defektet, s azt az abroncs belsejébe gyömöszöljük, nagy tempónál az akár az egész abroncsot végigmetszheti, így borzalmas durrdefektet okozhat. Továbbá hiába nagyon tartós az eszköz, defekt után nem szabad elspórolni az abroncs szakember általi szemrevételezését sem. Bár a tesztabroncs egy kifejezetten csak a teszthez bevetett darab volt, mi is leszereltettük azt, hogy lássuk, belülről mennyire tapad a javítás, így láttuk: hiába húzzuk kifele a gumót, az belül nem ragad a lyukra, inkább csak eltömíti, illetve kívülről palástolja azt. Ettől azonban az abroncs még akár használható is lehetne, hiszen levegőt nem ereszt ám egy defekt esetén nem csak a gumi, hanem az abroncs merevítő-szálai is sérülhetnek. Így történt ez esetünkben is, tehát hiába lenne a lyuk profi módon is javítható, az abroncs a szálszakadás miatt kuka. Ezért aztán hasznos lenne, ha a külső foltozóhoz is írnának sebesség-, illetve megtehető kilométer-korlátozást, nagy sebességgel autózva ugyanis a sikeres foltjavítást csúnya baleset is követhetné.





A gumijavítót ésszel használva azonban valóban kiélvezhetők előnyei a spray-s defektjavítókhoz mérten. Az Egyesült Államokban nem véletlenül sokkal elterjedtebb ez a megoldás, mint a folyadékos, habos defektjavítók: élettartama, tömítése jobb azokénál, ám mégsem mást szolgál, mint a legközelebbi gumisig eljutást – Amerikában ez épp igencsak más dimenziókat jelent, mint itthon, ezért is van szükség a jobb tömítést adó, bár picit macerásabban alkalmazható eszközre. Használata leginkább azoknak ajánlható, akik viszonylag gyakran kapnak defektet, és/vagy gumistól messze laknak, valamint lassú járműveknél, munkagépeknél is nyugodtan alkalmazható, ugyanis szerény tempónál meglepetésből is csak hasonló mértékűt okozhatna.



Bár az kétségtelen, hogy defekt esetén a legjobb megoldás a pótkerék, ha az nincs, a gyári defektjavítók mellé vagy helyére ezen, azoknál helytakarékosabb és olcsóbb megoldás is jó. Használatához egy fontos eszközre, pumpára mindenképp szükség van, bár ez a defektjavítós autóknál általában nem probléma, hiszen az azokhoz mellékelt elektromos kompresszorokkal néhány perc alatt keményre fújhatók az abroncsok. Mivel utóbbival és ezen defektjavítóval –erős jóindulattal ugyan, de mégis – mini gumisműhely költözik az autókba, hosszú, esetleg kies vidékre autózás előtt semmiképp nem tűnik rossz befektetésnek a javítószál, illetve az 1200 forintos, 3 defektre elegendő javítókészlet.


Forgalmazó: Nagy Sándor József (+36 70 531 0211)

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

7 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ezt az eszközt be kellene tiltani! Gumiabroncsot nem lehet javítani úgy, hogy a gumit nem tudjuk tüzetesen megvizsgálni!Egy gumiabroncsnak, ami defektet kapott, több olyan sérülése is lehet, ami az ügyfél életébe kerülhet, mert nem vette észre, hiszen nincs szakértelme és nem tudta leszerelni és megvizsgálni a gumit. Hogy mást ne mondjak, honnan fogja tudni, hogy a görbe szeg nem dörzsölte-e ki a gumi oldalfalát? Hetente két három ilyet kel újra javítanom, pedig az az a fajta, amit, a legnagyobb bánatomra, „kollégák” is használnak. Ezt a javítási technológiát csak lassú járművek gumiabroncsainak a javítására szabadna használni. Aki ilyet használ, meg kell értenie, ez csak ideiglenes javításra alkalmas és amíg a gumiabroncs nincs rendesen megjavítva, addig csak alacsony sebességgel és igen nagy odafigyeléssel közlekedhet! Hogy egy példával éljek: 2008-ban egy ügyfelem kénytelen volt bemenni egy gumishoz, egy bal első defekttel egy vadiúj Conti gumival. Kérte a gumis, vegye le és javítsa meg, de az erősködött, jó ez a fajta javítás. „Megcsinálták” a gumit. Hazafelé az autópályán újra leeresztett, de most nagyon hirtelen. Az autóval 150-160 km/órával jöttek előtte, szerencsére nem történt baj. Amikor én aztán a kezembe kaptam a gumit, a válltól két centire egy szeglyukat találtam. Levettem a gumiabroncsot és a görbe szeg az oldalfalat annyira kidörzsölte már, hogy egyetlen nyomásra az ujjammal kiszakadt úgy 3 centiméteren! Ha a javítás a „kollégának” jobban sikerül és nem enged le, pár km-en belül szétszakad a gumi oldala! Az mentette meg a sofőrt, hogy még a behúzószálat sem tudta kezelni, az aki ezt össze kókányolta. Munkagépekre, Bobcatra, kerti gépre való és igen bátor embereknek, ideiglenes javításra, bár nem tudom, hogy honnan fogja tudni egy ügyfél, hogy ezzel csak a futófelületben és annak is csak egy részében lehet javítani. Egyékét szinte minen javítást idővel újra meg kell, rendesen, csinálni.

  2. Használtam már ilyen „gumi kukacot” többször, nagyon bevált, mindig van a kocsimban.Egyszer egy fentihez hasonló csavar fúródott a gumimba, le sem vettem a kereket, javítható volt a kocsin lévő keréken pár perc alatt. Csak utánna fel kellett pumpálni, és kész volt. Én végleges javításnak használtam, simán mentem vele még 2 évet a gumi elhasználódásáig.(Hátsó kerék volt.)

  3. Pitta ! Némi kiegészítés:
    Amit a gumisok használnak az teljesen más anyag. Nem betömködik, hanem behúzzák ( fém vagy gumi szárúak ), és gombának hívják. Csak „dugóval” nem szabad gumit javítani, hanem ha ferde a szúrás hatásvonala akkor dugó+tapasz ( belsőre foltot teszünk, külsőre tapaszt ) a megoldás, ha merőleges a szúrás akkor gomba ( talpas gomba ) kell bele, ezeknek a szár vastagsága több mretű és a szúrásnak megfelelő kell.
    A cikkben nevezett dolog tényleg csak időleges megoldás, nem végleges, nagyobb lukba több szálat is be lehet húzni, amíg nem tömít kellően.
    Magam is forgalmazom, és nagyon nagy mennyiségben viszik. A benne lévő szerszámok miatt kezdő gumisoknak is szoktam ajánlani, mert a szerszámok egyenként drágábban mint a készlet egésze. Később elég csak a szálat és ragasztót venni hozzá. Van olyan készletem is ami egy csavarhúzó szárba van integrálva, tüskével, behúzóval, ragasztóval, és 2-3 db szállal.
    Nagyon szeretik pl. munkaterületeken gépekhez ( markoló, bobcat, stb ) mert sok a kiesés ha javítani kell. Ezek a gumik sokszor úgy néznek ki belülről mint a südisznók.

    Uff!

  4. Ez egy remek találmány.Kb. 10 évvel ezelőtt a Szegedi úton ilyennel javították a gumimat amibe egy csavar fúrodott. Pár perc alatt megvolt,de mennyit fizettem,arra már nem emlékszem. 3,5t teher bal első kereke volt. Sok kilométert tettem meg vele,csak akkor cseréltük,mikor elkoptak a gumik.Nem volt vele semmi gondom.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek