Családi terepzsonglőr fillérekért: Subaru Libero

    1
    2
    Beköszöntöttek az első fagyok, és a télimádók már várják az első havakat – az előrejelzések szerint még jó ideig. Aki viszont telente is emelkedőket kell megmásszon, az ilyenkor óhatatlanul elkalandozik: milyen jó lenne egy összkerékhajtású autó télire! A növekvő üzemanyagárak persze sulykolják, hogy legyen minél kisebb, férjen bele minél több ember és cucc – annak érdekében, hogy az egységnyi fogyasztás minél kisebb legyen, és persze az a fogyasztás abszolút értékben se legyen nagy!
    Fel van adva ilyenkor a lecke, lehet is beállítani a használtautó.hu bővített keresőjét, legyen mondjuk legalább 6 üléses, nem nagyobb, mint 2,0 literes motorral szerelt és összkerékhajtású az áhított autó. Egyetlen találat: Subaru Libero, épp 15 éves, 145 ezer kilométerrel, 1,2 literes, 54 lóerős (Subaru-hagyományoktól eltérően nem boxer, hanem soros, háromhengeres) motorral, 550 ezer forintért. Fontos extra, hogy karosszériáját felújítottnak mondják, ugyanis e típus legnagyobb ellensége a rozsda. Nem csak a mendemondák szerint, hanem a típus, magát nem alaptalanul a legnagyobb hazai tudorának mondó Bálint Balázs szerint is.
    [BANNER type="1"]
    Balázs teljesen véletlenül lett Liberós, pontosan a fent vázolt feltételekkel (családi szaladgálóautó összkerékhajtással, variálható utastérrel) keresett autót feleségének, amikor ráakadt a fura Subarura. Megvett egy szimpatikusnak tűnő példányt, majd kiderült: alkatrész gyakorlatilag nem létezik hozzá. Ezután gyorsan vett még két másikat alkatrésznek – melyekből az egyiket végül levizsgáztatta, mert nem volt szíve elbontani. Közben szerelt bőven eleget ahhoz, hogy kiismerje a modellt, s a hazai, virtuális Libero-klubban elhíresült, mint az akár telefonon keresztül is orvosló, a típus apró trükkjeit álmából felkeltve is tudó fanatikus.
    Márpedig utóbbi komoly fegyvertény, hiszen aki megvesz egy mindössze 3,43 méter hosszú, 1,43 méter széles, illetve keskeny, de 1,9 méter magas és 1,8 méter tengelytávú furgonocskát, az általában nem viccből, hanem szerelemből teszi, s azt mindenáron életben kívánja tartani. A szerelem legtöbbször több forrásból fakad, az egyik lehet a variálható utastér: a jobban felszerelt Liberókba forgatható első és síkba dönthető hátsó ülések kerültek. A hátsó ülések amúgy nem csak ággyá alakíthatók, háttámlájuk dőlésszöge szabályozható, a harmadik üléssor pedig műbőr hátlapjával a csomagtér felé falnak is felállítható. Ehhez jön még a Libero kapcsolható összkerékhajtása. Az alapesetben hátsókerékhajtású furgonban gombnyomással lehet kapcsolni a teljesen fix, differenciálmű nélküli összkereket. Az ötfokozatú váltó gombjába tett elektromos kapcsoló érintésére pneumatika zárja a hajtásláncot. A fix kapcsolat elvéből következtében a hajtás országúton legfeljebb 50 km/óráig, de leginkább laza talajra ajánlott. Ott azonban menet közben is kapcsolható, s ami a legfontosabb: egészen bámulatos terepképességeket ad.

    Így aztán a Libero melósokat építkezésre hordani, vagy akár az erdő mélyén lakó nagymamához télen is eljutni egyaránt kiváló. Élelem bőven fér bele, s attól sem kell különösebben tartani, hogy menet közben kifogyna az üzemanyag. A Libero fogyasztása ugyanis 6 személyességéhez és összkerékhajtásához mérten szerény, a gyári vegyes érték 7,3 l/100 km, s ezt Balázs tapasztalatai is alátámasztják – az 5 fokozatú váltós, 54 lóerős 1,2 literessel. Létezett egyébként 1,0 literes motorral és 4 fokozatú váltóval is a Libero, de ez ugyanúgy alig elterjedt, mint a csupán hátsókerékhajtású verzió – aki ilyet vett, az az összkerékre voksolt, s az erősebb, ugyanakkor szerényebb fogyasztású 1,2-est választotta. Ez sem erőművész, de egyes források szerint akár 13 másodperc alatt 100 km/órára gyorsít, 50-ig pedig kifejezetten élénken viszi a nem egész 1 tonnás kasztnit. Autópályán akár 120 km/óra fölé is lehet vele gyorsítani, persze a kellemes utazótempó nem több 100-nál.

    Biztonsági felszerelésekről álmodni sem szabad, légzsák, ABS még a legutolsó verziókba sem került, lehet viszont nyitható panorámatető és mindenképp van kettős utastérfűtés, télen tehát jó meleg a Libero. Aki azonnal ilyet venne, azt el kell szomorítsuk: nem lesz könnyű dolga. Itthon ugyanis nehéz jót találni, külföldön pedig hiába léteznek ígéretes példányok is, azok árát komoly mértékben megkérik, Németországban például 1000-4000 euró (300 ezer-1,2 millió forint) között találtunk Liberókat. Előbbi jelentősen korrodált, míg utóbbi makulátlan karosszériájú. Ehhez jön még hozzá a regisztrációs adó, ami bár 15 éves kortól tizedelődik, mivel a Libero motorjai Euro1-esek, így is 100 ezer forint feletti tétel.

    Bálint Balázs szerint leginkább itthon érdemes jó példányt keresni, és a talált példányt, lehetőleg előéletével együtt nagyon alaposan meg kell vizsgálni, gyakran ugyanis a kipofozott darabok sem a legjobbak. Alkatrésznek azonban sokszor érdemes autót vásárolni, például már egy motorgenerál is olyan költség lehet, hogy megérheti akár egy egész autót behozni – természetesen az előbbieknél olcsóbb, már lejárt vizsgás darabokból. Az alkatrészforrásokból, azaz a külföldi „egész autókból” eredően nem meglepő, hogy Balázs kertjében sorakoznak a Libero-karosszériák és egyéb elemek, miközben részint japánból importált tömítésekkel és elemekkel készíti a felújított motorokat és az egyéb, gyakran cserélendő vagy felújításra szoruló részegységeket – Liberós barátai számára. Egyik legnagyobb és legutóbbi büszkesége, hogy nemrég egy keze alatt felkészített példány gond nélkül ment végig a Balkán Ralin, de tervei között egyéb különlegességek – például Porsche-alaktrészekkel vadított Libero-motor is szerepel, utóbbi természetesen saját örömére, ahogyan korábban így építette néhai Alfa Romeo raliautójának boxermotorját egy Libero farába. Hiába, a Liberózáshoz úgy néz ki, kell egy kis fanatizmus, de az kétségtelen, hogy könnyű megfertőződni, s mindenkinek mosolyt csal az arcára.
    Előző cikkStandra csábító lányok Milánóban
    Következő cikkÜzemanyag-drágulás: ismét a gázolaj ára nő jelentősebben
    Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

    1 hozzászólás