kedd, február 3, 2026
spot_img
KezdőlapLecseréli szabadidőautóját a Ford

Lecseréli szabadidőautóját a Ford

A korábbi Vertek koncepcióautó formájával, már novemberben bemutatkozik a Ford új, a harmadik generációs Focusra épülő szabadidőautója.





November második felében nyitja kapuit a Los Angelesi Autószalon – noha zömében a tengerentúl számára lesznek ott érdekességek, az európai vevők figyelmét is oda irányítja a Ford.


A már az év eleji, detroiti megjelenésekor is a 2012-es Kugaként aposztrofált Vertek koncepcióhoz hasonlóan ugyanis a jövőre piacra ígért Kuga is az Egyesült Államokban, nevezetesen Los Angelesben debütál. Ahogyan azt a Fordtól már megszokhattuk, világautóról van szó, mely a szabadidőautók őshazájának számító Egyesült Államokban és az öreg kontinensen egyaránt sok vevőre számít.



Minden kétséget kizáróan a harmadik generációs Focus adja az alapokat, így marad az elöl MacPherson, hátul multilink elvű, de a korábbihoz mérten sokat finomított felfüggesztés, a motorok között pedig a Focusból és a Mondeóból ismert egységek egyaránt várhatók, tippelhető, hogy miként a mostani Kugánál, úgy az újnál is csakis turbós, közvetlen befecskendezéses egységek szerepelnek majd a palettán. Az 1,6 literes benzines SCTI 150-180 lóerővel, a 2,0 literes, a Mondeóban már bizonyított egység 240 lóerővel várható. A dízelek sorában a (140-163 lóerős) 2,0 literesek biztosak, de a hírek szerint lesz takarékos, csakis elsőkerék-meghajtású, 115 lóerős öngyújtós is. Várhatóan nem lesz turbó nélküli, kelet-európai „olcsójános kivitel, így váltók mind 6 fokozatúak, opcióként kétkuplungos automaták lesznek. További részleteket, fogyasztási és menetdinamikai adatokat vélhetően már novemberben megtudhatunk az új Kugáról.

Katona Mátyás
Gyerekkorom óta rajongok az autókért. Talán előbb berregtem Trabant 601-esünkben, mint beszélni tudtam. Amint megtanultam olvasni, szinte rögtön elkezdtem tanulmányozni az autós irodalmakat, amiket elég gyorsan memorizáltam is. Az általános iskolában, 13-14 évesen már autós mellékletet készítettem az iskolaújság számára, hiszen már akkor is bennem volt a közlési vágy az autósvilág híreiről. Gimnazista koromban már lehetőséget kaptam a kilencvenes évek legnépszerűbb autós lapjának weboldalát létrehozni, oda előbb kezdtem aztán híreket írni, minthogy jogosítvány szereztem volna. Később, már egyetemista éveim alatt egyre többet dolgoztam, állandó rovatokat és tesztautókat is kaptam, diploma után pedig főállást kaptam a havilapnál, majd 2010-ben igazoltam a Használtautó.hu tartalmi magazinjához az Autónavigátorhoz, amelynek 2011 óta főszerkesztője vagyok. A váltásnak két fő oka volt, egyrészt nagyobb perspektívát láttam egy csakis online szájtban és persze Magyarország piacvezető járműhirdetési oldalában, másrészt az újabbnál újabb, szuperebbnél szuperebb autók mellett mindig is legalább annyira érdekeltek az átlagos, hazánkban jellemzően használt autók. Az Autónavigátort nyilván saját elképzeléseim szerint formáltam: bár az új típusokról is kivétel nélkül írunk és ilyeneket is bőséggel tesztelünk, nálunk kiemelt fontosságú a nagyobb tömegek számára elérhető használt autók kérdése, beleértve üzemeltetésüket is. Számomra az autózás leginkább - biztonságos és kényelmes - közlekedést, utazást jelent. Mindkettőt fontosnak tartom, privát és munkám kapcsán is nagyon sokat utazok, világ életemben sokat utaztam. Amíg nem volt jogosítványom, addig kerékpárral jártam be hazánkat és a környzező országokat is, 2017-ben pedig hatalmas élményt jelentett a Ford Focus Electrickel abszolvált e-Tour Europe villanyautó-verseny. Száguldani belső égésű motoros autóval sem szeretek, számomra fontosabb egy autó hatótávja, szerény emisszója és fogyasztása és persze megbízhatósága, mint teljesítménye. Nyilván saját autóimat is e tényezők mentén választottam, volt már aszkéta 1.5 dCi motoros, de hétüléses Renault Grand Scénicem, Toyota Priusom, ami ma is a családban van, anyukámékat szolgálja, de feleségemmel saját autóként jó ideje már csupán egy Peugeot iOn villanyautónk van, ami tökéletesen kiszolgál minket, persze tesztautók és kerékpárok társaságában. Ugyanakkor nem vagyok elvakult villanyautós, vallom, hogy minden esetben a célnak megfelelő autót, közlekedési eszközt kell választani, ehhez remek páros volt az iOn és a Prius, de sok esetben összehajtható kerékpáromat kombinálom – akár dízel – tesztautókkal.

Videók

- Hirdetés -spot_img

Friss hírek