Az eddigi változatok közül a Mii a legszögletesebb, és emiatt talán a legkarakteresebb forma
A Volkswagen up! és a Skoda Citigo után a VW-csoport bejelentette új kisautójának harmadik változatát, a SEAT emblémával piacra kerülő Mii-t. A spanyolok ezzel hat éves szünetnek vetnek véget, hiszen utolsó miniautójukból, az Arosából 2005-ben gyártották le az utolsó példányt. Hazájában novemberben már piacra is kerül, Európa többi országában pedig jövő év tavaszára várható megjelenése.
Kifejezetten jól jönne a SEAT lankadó eladásainak a Mii sikere
Régi idők minimalista Fiatjait, Pandákat, Unókat idéz a meglehetősen puritán utastér
Először három ajtóval, majd 2012 végétől öttel is kapható lesz, indulóára 2,5 millió forint környékére tehető. Háromféle felszereltségi szinttel, kétféle kivitelben lesz kapható: a Chic modellek gazdag krómozást, míg a Sport jelzésűek sötétített üvegeket és keményebb futómű-beállításokat kapnak.
Nem meglepetés, hogy a Mii-t 59 és 74 lóerős, 1,0 literes, háromhengeres motorok hajtják, sorrendben 105 és 108 g/km-es CO2-kibocsátással. Ezek a számok azonban még lejjebb szoríthatók a start-stop automatikát és fékenergia-visszanyerő berendezést tartalmazó Ecomotive-csomaggal. A kéziváltó mellett a Mii kézi kapcsolást is engedő, robotizált automatával is kapható lesz, és testvéreihez hasonlóan a 30 km/h-s sebesség alatt működő City Safety Assist opciót is megkapja, mely az autó sarkaira szerelt lézerekre támaszkodva figyelmezteti a vezetőt a potenciális veszélyhelyzetre, sőt szükség esetén önmagától lefékezi az autót.
További érdekes lehetőség a Seat Portable System bevezetése: az 5 colos képernyővel ellátott multimédiás eszköz navigációs berendezésként, telefonként és fedélzeti kompjúterként is szolgál, szükség esetén pedig magunkkal is vihetjük. Funkciót interneten keresztül lehet frissíteni, a SEAT pedig egyedi alkalmazásokat ad ki hozzá a közeljövőben.









