Villanymotorjával hangtalan suhanásra képes a Chevrolet Volt, de szirénájával hangoskodni is tud. Szükség esetén benzines üzemre vált – így nem fordulhat elő vele olyan malőr, hogy a lemerült akkumulátorok miatt vontatni kelljen vagy épp otthagyná egy üldözött bűnelkövető
New York rendőrségét jelölik a betűk
Szenzációról nincs szó, az amerikai zsaruknak már nem újdonság a hibrid jármű, hiszen Toyota Prius is található a flottában, inkább a tendencia a lényeg, hogy a jó öreg Ford Crown Victoria típusnak tényleg harangoztak – a napokban gördült le a szalagról az utolsó, egy fehér színű példány. A legnépszerűbb taxitípus a rendőrségnél is maximálisan bevált, hiszen a strapabíró, elnyűhetetlen V8-asokkal mozgatott gépekben „még volt anyag, és ki ne látott volna olyan dokumentumfilmet, amikor autós üldözésben a zsaruk nem teketóriáztak a menekülővel. Hogy az elsősorban villannyal mozgatott, de benzint is égető Chevrolet Volt mennyire bírná az ilyen és ehhez hasonló éles bevetéseket, csak sejteni lehet, valószínűleg fogyasztásban és szén-dioxid kibocsátásban előbb remekelne, hiszen a fényhídon és a festésen kívül teljesen szériagyártmánynak tűnik a kocsi.




