Gyárilag is kívánatos a BMW 1 M Coupe, de a RevoZport kihozta belőle a vadállatot
A BMW M GmbH-nál valószínűleg csak mosolyognak a RevoZport BMW 1 M Coupe Raze P450 láttán, hiszen nem kérdés: a németek is elő tudtak volna jönni szélsőséges dolgokkal, ám a kis méregzsák kupét azért valahogy el kell adni, és már gyári állapotában sem diszkontárat kérnek érte. A hongkongi tuningműhelyben azonban azt találták ki, hogy rádobnak plusz 110 lóerőt a sorhatos, biturbó motorra, és a sztenderd 1 495 kilogrammos önsúlyból lefaragnak 60 kilogrammot. Ennek érdekében összeálltak az amerikai CP Engineering csapatával, és tucatnyi alkatrészt szénszálas műanyagból gyártottak le. A motor új vezérlést, módosított töltőlevegő hűtőt, valamint TP340C Titanium kipufogórendszert kapott – utóbbi egység Japánból származik, és csak 7 kilogrammot nyom a mérlegen. A teljesítménnyel kapcsolatban nem véletlen az autó nevében is feltüntetett 450-es jelzés, mely az utóbbi számú lóerőre utal, de hivatalos adat még nincs. Jó hír a BMW 1-es tulajdonosoknak, hogy sok minden a hétköznapi modellekhez is megvásárolható, nem csak 1 M Coupe-hoz, persze, arra fel kell készülni, hogy az árcédulán vastagon fog a ceruza.
Szemből azonnal láthatók a változtatások, hátul a hatalmas szárny önmagáért beszél








